Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huA karmáról gyakran úgy gondolkodunk, mint egy láthatatlan kozmikus törvényről, amely előbb-utóbb mindenkinek visszaadja azt, amit másokkal tett. A lelkiismeret fogalma azonban felvet egy kényelmetlen kérdést: mi történik azokkal, akik valamiért nem éreznek megbánást, és miért szenvednek néha sokkal többet azok, akik eleve érzékenyebbek, becsületesebbek és önkritikusabbak? Elképzelhető, hogy nemcsak a tett, hanem a hozzá kapcsolódó belső érzés is sorsformáló erővel bír.

Forrás: Shutterstock
Mi a lelkiismeret, és mi köze a karmához?
- A lelkiismeret mint végrehajtó
- A bűntudat mint büntetés
- Kit ér el a sors keze, és kit nem?
- Ami negatív, az karmikus is?
A lelkiismeret lehet a karma belső végrehajtója?
Egy lelkiismeretes ember számára egy hiba ritkán ér véget ott, ahol maga az esemény befejeződik: újra lejátssza magában a történteket, elemzi a szavait, megkérdőjelezi a döntéseit, és gyakran akkor is bűnösnek érzi magát, amikor valójában csak emberi módon hibázott.
A lelkiismeret-furdalás ilyenkor nem pusztán kellemetlen érzés, hanem jóval több annál. Hatással lehet a rezgésszintünkre és arra, hogyan viselkedünk, milyen lehetőségeket engedünk közel magunkhoz – befolyásolja a véleményünket arról is, hogy mit érdemlünk meg valójában. Aki mélyen belül bűntudattal küzd és büntetésre számít, az öntudatlanul is olyan döntéseket hozhat, amelyek valóban veszteségekhez, csalódáshoz vagy lelki fájdalomhoz vezethetnek. Nem feltétlenül azért, mert az univerzum lesújt rá, és azt „érdemli” az ember, hanem mert a belső ítélet lassan külső valósággá formálódik.
Amikor a bűntudat önbüntetéssé válik
A bűntudatnak van egészséges és rendkívül hasznos oldala is. Segít felismerni, ha megbántottunk valakit, és ösztönöz minket arra, hogy jóvátegyük a hibánkat. A gond akkor kezdődik, amikor már nem a múltbéli tettünket, viselkedésünket ítéljük el, hanem saját magunkat, a lényünket.
Más azt megállapítani, hogy „helytelenül cselekedtem”, és egészen más azt érezni, hogy „rossz ember vagyok”. Az első pozitív változást indíthat el, a második önbüntetési mechanizmushoz vezethet.
Ilyenkor valaki eljuthat odáig is, hogy tudattalanul elutasíthatja a boldogságot, mérgező kapcsolatokat választhat, elszalaszthat jó lehetőségeket vagy folyamatosan többet adhat másoknak, mint amennyit visszakap – mintha vezekelne korábbi cselekedeteiért. A karma ebben az értelemben nem sorszintű büntetés, hanem inkább egy belső program megnyilvánulása: a saját magunkat elítélő gondolataink ismétlődő következményeivel találkozhatunk.

Forrás: 123rf
Miért tűnik úgy, hogy egyeseket nem ér el a sors keze?
Mindannyian ismerünk olyan személyt, aki kihasznált és becsapott másokat, mégis töretlenül sikeresnek és elégedettnek látszik az élete. Miközben egy érzékenyebb lelkivilágú ember egyetlen durva mondat miatt is napokig emészti magát, egy ridegebb, empátiaszegényebb alkat akár komoly károkozás után is könnyedén továbbléphet. De vajon ez valóban azt jelenti, hogy őt nem éri el a karma keze?
Nem feltétlenül, sőt! A következmények nem mindig látványosak, és nem minden „büntetés” nyilvánul meg anyagi veszteségben vagy nyilvános bukásban. A valódi intimitás hiánya, kiüresedett és felszínes kapcsolatok, az állandó bizalmatlanság vagy a szeretet befogadására való képtelenség szintén lehet borzasztóan fájdalmas következmény, mely külső szemmel nem látható. Kívülről talán fényes győzelemnek tűnik az élete, belül azonban egy olyan sivár világban élhet, amelyben senkihez sem tud igazán kapcsolódni.
Nem minden negatív esemény karmikus büntetés
Fontos azonban vigyáznunk azzal a gondolattal, hogy minden nehézség mögött saját bűnünk vagy negatív rezgésünk áll. Betegséget, veszteséget vagy csalódást becsületes és jó emberek is megtapasztalnak.
A kulcskérdés az, hogy mit kezdünk a felismert hibáinkkal. Szembenézünk- e velük, jóvátesszük- e, amit lehet, vagy átsiklunk felettük? Netán újra és újra elítéljük önmagunkat, és életfogytiglani büntetést szabunk ki egy régi döntésünk miatt?
Minden bizonnyal a karma nem egyszerűen azt adja vissza, amit tettünk, hanem inkább felerősíti azt, amit mélyen igaznak hiszünk önmagunkról. A lelkiismeretünk pedig akkor válik bölcs iránytűvé, ha nem könyörtelen bíróként, hanem igazságos és segítőkész tanítóként tekintünk rá.
Ahogy másoknak megbocsátunk, ugyanúgy kell saját magunknak is. A valódi feloldozás azonban nem felejtést jelent, hanem annak felismerését, hogy a felelősségvállalás után nekünk is jogunk van továbblépni egy tiszta úton.
Olvasd el az alábbi cikkeinket is:


