Nyakunkon az ünnepek:ez lesz a 2019-es karácsony sláger színe

Forrás: Shutterstock -
fashion week karácsony színek fenséges kék ünnepek Kék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már csak pár hét, és elérkezik az év legszebb időszaka, a karácsony. A boltok polcai már hemzsegnek a karácsonyi dekorációktól, fényfüzérektől és karácsonyi díszektől, de vajon melyek az idei karácsony legdivatosabb színei?

A karácsony hagyományos színei, a piros, a zöld, az arany és az ezüst sosem megy ki a divatból, de minden évben akad egy-egy újabb szín, ami megpróbálja felvenni velük a versenyt. Volt év, amikor a mályva, a türkiz, és a hófehér próbálta letarolni a trónról az örök klasszikusnak számító színeket, idén pedig a fenséges kéken van a sor.

Idén a kék lesz a karácsony slágerszíne Forrás: Shutterstock

Idén bátran használhatod a kék minden árnyalatát, a sötétkéktől kezdve a türkizen át. Ez nemcsak a kék imádóknak jó hír, hanem azoknak is, akiknek a szekrény alján más színű díszek sorakoznak, ugyanis a kék jól mutat a többi karácsonyi színnel is.

A sötétkéket bátran kombináld az arannyal és a pirossal, a világoskéket pedig a fehérrel és az ezüsttel. Ha arany díszekből bővelkedsz, érdemes türkíz díszeket beszerezned, de a csillogós, aranyló díszek fenséges kékkel is remekül mutatnak.

Az arany és a türkiz szín remekül mutat együtt Forrás: Shutterstock

Nemcsak a karácsonyfán érdemes dominánsabbá tenni a kéket, hanem a lakás többi pontján is. Érdemes például kék szalvétát használni az ünnepi terítékhez, vagy kék csomagolópapírba rejteni az ajándékokat.

Használd bátran a kék színt az ünnepi terítéken is! Forrás: Shutterstock

A kék különböző árnyalatai mellett idén divatosak a zöld és barna árnyalatai, és az új lámás, unikornisos őrületen túl előtérbe kerülnek a retró stílusú dekorációs darabok is, így ha igazán trendi akarsz lenni, érdemes ezekből is beszerezni egyet-egyet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.