Oscar 2013 menü Hollywood mesterszakács díjátadó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Füstölt lazac, grillezett articsóka, vega pizzácskák és több tucatnyi további finomság várja az Oscar-díjátadó utáni bálra meghívott sztárokat, akik farkaséhesek a díjkiosztó végére, mivel egész nap éheztetik magukat.

Az Oscar-díjkiosztó napján senki sem ebédel - a szűk gálaruhákhoz nem illik a domborodó pocak -, így aztán este kilencre már mindenki farkaséhes, még a fogyókúrázók sem válogatnak. Wolfgang Puck, a rendezvény mesterszakácsa eddig már 18 alkalommal állította össze a ceremónia utáni bál étrendjét. A szakács elmondta: szokás szerint most is változatosságra törekedett, az ötven fogás közül bizonyára még a legfinnyásabb ízlésű sztár is talál magának valami ehetőt.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

George Clooney és barátnője a 2012-es Oscar-gálán

A nagyevőknek pizzával is szolgálnak, igaz, azok valójában előételnek szánt, mini vegetáriánus pizzácskák. A felszolgált étkek között lesz füstölt lazac, thai mártással tálalt párolt vörös sügér, kelkáposzta-saláta, csirkés pite fekete szarvasgombával, nizzai tonhalsaláta, valamint fűszeres dióval megbolondított répasaláta is.
A vacsoráról senki sem távozik Oscar nélkül, ugyanis a desszertnél megint főszerep jut Puck híres, aranyporral meghintett apró csoki-Oscarjainak. Diéta ide vagy oda, ezek a csokiszobrok nagyon népszerűek a vendégek körében, aki nem fogyasztja el, az is süllyeszt belőlük a zsebébe.

Forrás: MTI

Puzsér ócsárolja az Oscar-díjathttp://www.life.hu/legykepben/20130118-puzser-robert-kritikus-ocsarolja-az-oscar-dijat.htmlAz Oscar legkisebb csillagaihttp://www.life.hu/anyaskodj/20130116-a-legfiatalabb-oscardijra-jelolt-gyerekek-mi-lett-veluk.htmlMegvannak az Oscar-díjra jelöltek! A Lincoln és a Pi élete kapta a legtöbb jelölésthttp://www.life.hu/szorakozz/20130110-oscardijra-jeloltek-listaja-a-lincoln-es-a-pi-elete-kapta.html66 éves lett az Oscar-díjas színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20121003-66-eves-lett-az-oscardijas-szineszno-susan-sarandon.htmlEddig titkolta: május óta szingli az Oscar-díjas sztárhttp://www.life.hu/szeress/20120822-hilary-swank-oscardijas-szineszno-es-parja-john-campisi-ugynok-szakitottak.htmlTitokban férjhez ment az Oscar-díjas világsztárhttp://www.life.hu/legykepben/20120806-natalie-portman-es-benjamin-millepied-eskuvoi-ceremoniaja.htmlÍme egy Oscar-díjas testhttp://www.life.hu/life/galeria/20120716-helen-mirren-meztelenul-a-barbar-messias-cimu-filmben.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.