Pál Dénes percről percre Eurovíziós Dalfesztivál döntő A Dal Radics Gigi Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zsűri pontszámai szerint Kállay-Saunders András utazott volna Malmőbe, de a nézők másképp döntöttek. Bár Csiszár Jenő szerint mindenki jobb énekes volt nála, mégis ByeAlex nyerte meg a közönséget és vele együtt A Dalt is. Percről percre A Dal döntőjéről.

20:20 - Elindult A Dal döntője
Előzetes klippel csinálnak kedvet: a zsűri egyaránt magasztalta azokat, akiket eddig tovább juttatott. Nincs papírforma, nincs favorit. A szereplők felsorakoznak, a ruhák szépek, a decens, szinte konzervatív szetteket legfeljebb ByeAlex magenta nyakkendője töri meg.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

20:28 - Novodomszky Éva nagyestélyiben figyelmeztet: a zsűri most csak véleményez és sorrendet állít. Lesz torta is! A színpadon máris Vastag Tamás, saját bevallása szerint élete legfontosabb két és fél percével. Bár mint mindegyik dalt, ezt is ismerjük, de azért megpróbálunk úgy tenni, mintha először hallanánk. A jelek szerint a zsűri is. Rákay Philipnek sikerült. Walkó Csaba szerint tulajdonképpen Frank Sinatrát hallottuk.

20:31 - Bréking! Keresztes Ildikó nem hiszi el, hogy szeretik az emberek, de azért nagyon szeretne eljutni Malmőbe
Saját belső küzdelmét boncolgató dala - "nem akarok többé játszani, pedig tudom, hogy minden erről szól" - el is juttathatja oda, hiszen a zsűri odáig volt, a közönség pedig simán továbbszavazta. Ma este éppen combnyakig felvágott ruhában, nagyvárosi harcos frizurával és etnós fülbevalóban nem akar többé játszani. Vastaps.

20:37 - Rakonczay Viktornak még mindig bonyolult a dal, de legalább beletette a drámát az előadó. Szerintünk is, bár számunkra nem bonyolult - velünk van a baj? Csiszár Jenő - jogosan - felrója, hogy belenyúltak a zenei alapba. A pár másodperces dubstep-utalást mi is nagyon hiányoltuk.

Hajdú Péter hivatalos rajongói oldala: "Csiszár Jenőnek lecsúszott a szája alá a bajusza. Ilyet még nem láttam."


20:45 - Kállay-Saunders a színpadon
A múlt heti produkciójára kissé rágörcsölő Kállay-Saunders András szerint az volt a baj, hogy elképzelte magát Malmőben. A középtempós salalalala ezúttal fesztelen, a My Baby hivatalosan is megkapja a Life.hu slágergyanú-pecsétjét. Reméljük, a hunglish szöveg, illetve a két refrén közé ékelt "c'mon everybody, let's go" ellenére még elszámolhatják a rádiók magyar dalként. Rúzsa Magdi színt vall: le sem tudta vennni a szemét az előadó szemöldökéről, a továbbiakban is a két markáns szőrcsík a téma a zsűriben. Csak nem mém is születik a sláger mellé?

Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

20:54 - Hány éves Radics Gigi?
Csiszár tizenhat évesnek látta Radics Gigit, plusz megdicsérte, hogy hallgatott a korábbbi tanácsaikra és így még jobb lett. Philip egyetért vele, Csiszár viccesen felszisszen, "jó ez nekem?". Előbbi megnyugtatja, hogy igen, "nagyon jól csinálod, Jenő". A rövid betekintés a tévés karrierépítés backstage-ébe érdekesebb, mint Gigi dala, legalábbis mi sokadszorra sem jöttünk rá, miről szól.

20:58 - Monodráma a lihegőben
Kállay-Saunders nem érti, mi történik a szemöldökével és nem tudja, hogyan állíthatná le.

Wolf Kati hivatalos rajongói oldala: "Rácz Gergő színpadon is remek. Tudjátok, ő volt a Szerelem miért múlsz? egyik zeneszerzője?"


21:05 - Rácz Gergő újítani készül
Vagy legalábbis leszámolni eddigi, Misi mókus ihlette imázsával. Bőrjakó, középterpesz, diszkrét moonwalk, széttárt kar - szerintünk sikerül, a dalra azonban biztosan nem fogunk emlékezni. Rakonczay diplomatikus: hiányzik még egy kicsi plusz, bár Gundel Takács váratlan keresztkérdésére nem tudja megmondani, mi lenne az. Végül úgy dönt, a lazaságot hiányolja. A többiek is.

21:10 - Miben hisz Agárdi Szilvi és Pál Dénes?
Vajon miért nem olyan meggyőző most az Agárdi Szilvia-Pál Dénes páros, amikor korábban azok voltak? Azért tűnik kimódoltnak a koreográfia, mert sokadszorra látjuk, vagy ők sem hiszik már el úgy, ahogy az első elődöntőben?

Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

21:19 - Cserpes Laura olyan, mintha Wolf Katit tizesről hatosra tekerték volna vissza
"Kezdje csak, de maradjunk abban, hogy hármasról indul" - mondaná a morcos egyetemi prof Cserpes Laurának, ha szigorlatozna. Őt kritizálták a legkeményebben a múlt héten, azóta minden nap gyakorolt, most pedig tényleg magabiztos. Dala ettől függetlenül nem mozdult a Radics Gigi-Rácz Gergő tengelyről, legalábbis emlékezetesség ügyében. Kicsit olyan, mintha Wolf Katit tizesről hatosra tekerték volna vissza. Ez alapján persze akár még esélye is lehet. Philip ezt a következőképpen artikulálja: "mostanában, amikor mindenki ilyen meg olyan fazon akar lenni, itt van egy szép nő" és ennyi. Csiszár szerint is szép.

21:23 - Újabb bréking! ByeAlex kezdi felfogni, hogy egy showműsorban szerepel
Reméljük, ettől nem lesz kevésbé flegma, mert ezt szeretjük a legjobban benne. Megmagyarázza a nevét - a Márta Alexet értették félre így az egyetemen, aztán ráragadt -, plusz elárulja, hogy nem is magabiztos. Ajjaj.

21:28 - Csiszár szerint minden döntős jobb ByeAlexnél
Nyilván nem véletlen, hogy a végére hagyják ByeAlexet és kedvesét. Ha csak egyvalamire emlékszünk majd az egész műsorból, legyen az ez - üzenik a szerkesztők. Mi benne vagyunk. Kicsit megkavarták a hangszerelést, a dal ettől egy fokkal kevésbé infantilis, de a naiv bölcsészköltészet természetesen marad. Függetlenül attól, kinek mennyire jön be mindez, már hivatalos: megszületett az első közmédiahipszter. Rúzsa Magdi előtt felszántotta a színpadot az énekes "a kis dünnyögésével", majd rögtön ByeAlexnek öltözött óvodásokat vizionál. Csiszár irigyli a zokniját, majd végre kimondja: minden énekes jobb volt nála (Alex nem sértődik meg), de mégis.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Forrás: MTI/Bruzák Noémi

21:33 - ByeAlex nemcsak neki öltözött óvodásokról tud, de hörcsögöktől (!) is kap az ő dalára koreografált videókat. Kedves tévé! Ugye megígéred, hogy Alex külön műsort kap? Előre is köszönjük!

21:40 - Pontoz a zsűri!
A nemzeti helyzet fokozódik, pontoz a zsűri. Kállay-Saunders és Radics Gigi villámgyorsan előre kerül, Keresztest meglepő módon alulra sorolják, ByeAlex alsó-középkategória. Három zsűritagon vagyunk túl.

21:44 - Lefeleződik a mezőny, négy énekesre szavazhat a közönség
A továbbjutók, akik közül a közönség választhat: Radics Gigi, ByeAlex, Vastag Tamás és Kállay-Saunders András.

22:05 - A tavalyi győztes dal a színpadon
Hazai pályán az első extra produkció: Walkó Csaba a zsűripultból felment a színpadra, hogy a Compact Discóval és az MR2 szimfonikusokkal a háta mögött adja elő a tavalyi nyertes dalt. A zenészek tisztességgel beledőlnek hangszereikbe, ezzel együtt is érdekes élmény: egyáltalán nem biztos, hogy kiszúrtuk volna a dalt az idei felhozatalból.

Forrás: MTVA Sajtószoba
Forrás: MTVA Sajtószoba

22:11 - Újabb bréking! Van hipszter, aki gyúr!
Érdemes figyelni a lihegőt, az izgatott versenyzők lelkes, optimista nyilatkozatai után ByeAlex közölte, hogy meleg van, majd levette a zakóját. A kínálkozó kérdésre közölte: 140 kilóval gyúr. Hipsztertől ilyet még nem hallottunk. Nekünk ez gyanús.

22:17 - Az Anti Fitness Klub skandináv ihletésű szalonmetállá gyúrta az előző Eurovízió nyertesének elektropop-slágerét. A frontember most valahol félúton jár a fiatal Marilyn Manson és a Rammstein énekese közt, leszámítva persze a hangját. Ha választanunk kellene, hogy ezt a produkciót hisszük el, vagy azt, hogy ByeAlex 140 kilóval gyúr, gondolkodás nélkül ez utóbbira szavaznánk.

22:23 - A zsűri utolsó szavai a műsorban
Philip szerint embertelen feladat volt meghallgatni a több mint kétszáz dalt az előszelekció során - ez húsz százalékkal több, mint tavaly -, mégis úgy érzi, "valami megmozdult a szakmában". Ezt nem fejti ki. Csiszár felől "mehet a ByeAlex vagy a Kállay-Saunders", hiszen akkora különbségek nem voltak a produkciók közt, mint amennyit a pontszámok sugallnak. Mélyen egyetértünk. Visszaszámlálás!

22:24 - Lezárult a szavazás!
Novodomszky Éva haragszik Gundel Takácsra, amiért ilyen laza magabiztossággal zárta le a fontos aktust. "A másodperc már csak egy ilyen dolog" - teszi helyre kollegináját a riporter egy antik filozófus tömörségével.

22:28 - ByeAlex nyerte A Dalt!
Egyszerre meglepő és nem: ByeAlex a nyertes. A közönség döntött a zsűri ellenében is: köszöni, de most nem a szokásos lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.