kisoroszlán szenzáció vombat Fővárosi Állat- és Növénykert elefánt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szenzációs szaporulatnak örül a Fővárosi Állat- és Növénykert: télen vombatkölyök született, amely az elmúlt napokban kukkantott ki először anyukája erszényéből. Irtó cuki!

Itt az állatkert új kedvence: a vombatkölyök. A budapesti állatkertben élő két csupaszorrú vombatnak, Mollynak és Wallynak született kicsinye. Korábban kisoroszlánok, illetve egy kiselefánt is napvilágra jött. A nem mindennapi szaporulat világra szóló sikernek számít, hiszen Magyarország, sőt, egész Kelet-Európa valamennyi állatkertje közül Budapesten sikerült először szaporítani ezeket az Ausztráliában őshonos erszényeseket. Így ez az állat nagyjából olyan ritka látványosságnak számít, mint az óriáspanda - tudósít az MTI.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Forrás: MTI/Kovács Attila

Gondozók vizsgálják a nőstény vombat erszényét

A Life.hu-nak sikerült elérnie Molly egyik örökbefogadó szülőjét. Bianka így írta le élményeit: "Karácsonyi ajándékként lettem állatkerti nevelő, egy barátom lepett meg Mollyval. Azóta vagyok büszke anyukája a legaranyosabb vombatnak. Amikor egy hónappal ezelőtt találkoztunk, már tudtam, hogy lassan nagymama leszek. Nagyon megörültem neki, hogy Wallyval továbbfejlődött a kapcsolatuk. A gondozók elmondták, nagyon ritka jelenség, hogy vombatok fogságban szaporodjanak. Ez biztosan a különlegesen jó körülményeknek köszönhető. Szóval jött a várakozás, hogy vajon mikor érkezik a bébi. Számítottam rá, hogy hamarosan megérkezik a gyermek, így figyelemmel követtem az állatkert honlapját" - mesélte a Life.hu-nak Molly "édesanyja", Bianka. A büszke nagymama pár barátjával még a héten ellátogat az Állatkertbe, hogy megnézze a kis jövevényt. "Már nagyon várom a találkozást és remélem, hogy ugyanolyan jó lesz a kapcsolatunk az újszülött csöppséggel, mint Mollyval" - mondta el a boldog nevelőszülő.

Azt, hogy a budapesti nőstény, Molly erszényében egy kölyök fejlődik, már jó ideje tudják az állatkerti munkatársak, de nem kezdettől fogva. A vombatok ugyanis igyekeznek akkor elleni, amikor senki nem látja őket, ezért még sehol a világon nem sikerült magát az ellést alaposan megfigyelni. A kicsi most 20 centiméteres lehet, és valamivel több mint egy kilót nyom. Arra, hogy végleg elhagyja az erszényt, csak az állat kilenchónapos korára lehet számítani, és még ezután is visszadugja a fejét, hogy anyatejhez jusson.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Forrás: MTI/Kovács Attila

Az apró vombat kiles mamája erszényéből

Magából a kölyökből az elmúlt hétig nem lehetett látni semmit. Azóta viszont többször sikerült megfigyelni a kölyök orrát, mancsait, sőt, olyan is előfordult, amikor szinte derékig kint volt az erszényből. Mivel a csupaszorrú vombatok általában hathónapos korukban néznek ki először az erszényből, a kölyök minden valószínűség szerint a múlt év végén születhetett. Nézzétek meg, milyen kis kajlán fut egy kölyökvombat. Néhány hónap és így trappol majd az állatkerti apróság is:


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.