Az Attraction nyerte a világhírű tehetségkutatót

2013.06.08. 22:57

Hatalmas magyar siker - Az Attraction nyerte a Britain's Got Talent tehetségkutatót Angliában. Gratulálunk nekik!

Ahogy arról már korábban is írtunk, a csapat 9 éve jött létre, és azóta dolgozott azért, hogy végre világszerte megismerjék egyedülálló produkcióikat. Erre az áttörésre akkor került sor, amikor pár hete megjelentek a legnagyobb brit tehetségkutató műsorban.

Forrás: Facebook/Attraction Black Light Theatre

A csapat nagyon szépen haladt a döntő felé, produkcióikat egész Anglia imádta, sőt, a fogadóirodák is őket tartották a legnagyobb esélyesnek. Az együttes, amely a vetélkedő történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő kétperces produkcióját. "A brit közönségnek szeretnénk köszönetet mondani ezzel az előadással" - mondta, utalva arra, hogy a társulat a múlt heti utolsó elődöntőből a legtöbb közönségszavazattal jutott a szombat esti döntőbe.

A győzelemmel a jutalmuk 250 ezer font (87 millió forint), illetve a társulat részt vehet az idei Királyi Varietén, ahol a királyi család tagjai előtt mutathatják be műsorukat. Szűcs Zoltán az eredményhirdetés után - a műsorvezető kérdésére, hogy mire fordítják a 250 ezer fontos fődíjat - kijelentette: erre még nem tud válaszolni, a társulat számára most az a legfontosabb, hogy előadhatják produkciójukat a brit királyi család tagjai előtt. Gratulálunk a csapatnak - a hírek szerint Las Vegas felé veszik az irányt - és biztosak vagyunk abban, hogy még sokat hallunk róluk!

Íme a zseniális produkció a döntőben:

Forrás: Life.hu / MTI

Férjhez ment Madeleine svéd hercegnőhttp://www.life.hu/szeress/20130608-ferjhez-ment-madeleine-sved-hercegno-christopher-oneill-britamerikai-penzugyi-menedzser.html Beázott a pláza - videó a helyszínrőlhttp://www.life.hu/legykepben/20130608-beazott-a-mammut-epulete-riportot-keszitett-a-helyszinen-a-lifehu.html Díva hollywoodi módra: Nicole Kidmanhttp://www.life.hu/legytrendi/20130603-divatbotranyok-nicole-kidman-szineszno-tom-cruise-szinesz-exfelesege.html A harmadik ikerpár született egy családbahttp://www.life.hu/anyaskodj/20130605-a-harmadik-ikerpar-szuletett-ugyanabba-a-csaladba.html Durván kigyúrta magát a sztárcsemetehttp://www.life.hu/ez-zsir/20130608-patrick-schwarzenegger-sztarcsemete-arnold-schwarzenegger-fia-durvan-kigyurta-magat.html
Britains Got TalenttehetségkutatóAttraction