Magyar film az Oscar-díj kapujában

Forrás: AFP/Michal Cizek -
Oscar-díj A nagy füzet Amerikai Filmakadémia Szász János Molnár Piroska esély idegen nyelv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nagy füzet is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versengő művek kilencesre szűkített listáján az amerikai filmakadémia bejelentése szerint.

Oscar-esélyes Szász János A nagy füzet című alkotása. Magyar filmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó István Hanussen című alkotása szerepelt a végső öt jelölt között - írja az MTI.

Szász János, Gyémánt László és András, valamint Molnár Piroska Forrás: AFP/Michal Cizek

Szász János Karlovy Varyban fődíjat nyert munkája többek közt Paolo Sorrentino A nagy szépség, Vong Kar-vaj A nagymester, valamint Thomas Vinterberg A vadászat című filmjével van versenyben az Oscar-jelölésért. A végső öt jelöltet január 16-án jelentik be, az Oscar-díjakat március 2-án adják át. Az amerikai filmakadémia 76 egész estés alkotásból választotta ki a kilenc címet tartalmazó listát.

Szász János a magyar születésű svájci írónő, Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent világhírű regényéből készült filmjének, A nagy füzetnek (Le grand cahier) a főszereplője egy tízéves ikerpár Gyémánt László és András alakításában. A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. A mozifilm nemzetközi szereplőgárdát vonultat fel. A kilencedik nap és A bukás című német filmekből ismert Ulrich Matthes mellett a dán Ulrich Thomsen, Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos és Tóth Orsi is szerepel benne. A nagymama szerepében a Nemzet Színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Molnár Piroska látható.

Balázs túllőtt a célon – jól meg kéne pofozni!http://www.life.hu/szorakozz/20131221-balazs-tullott-a-celon-jol-meg-kene-pofozni.htmlLilu Istenes Bence hercegnőjehttp://www.life.hu/szorakozz/20131219-a-valovilag-musorvezetoi-lilu-es-istenes-bence-lesznek-istenes-hercegnojenek-nevezte-lilut.htmlKiderült, lesz-e fehér karácsonyunk!http://www.life.hu/szorakozz/20131219-az-elorejelzesek-szerint-havazas-helyett-esore-kell-szamitani-iden-karacsonykor.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.