Dalpremier! Magyarországon először a Life.hu-n hallhatod a 2015-ös A Játékkészítő hivatalos dalát

Vastag Csaba színház Stohl András A Játékkészítő Oroszlán Szonja előadás Szabó Győző Hien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával érkezik idén decemberben újra a tavalyi év szuperprodukciója, A Játékkészítő pop-show-musical. Hallgasd meg most te is - először itt a Life.hu-n - az előadás hivatos dalát!

HALLGASD MEG ITT A Játékkészítő hivatalos dalát először a Life.hu-n! IDE kattintva hallhatod Vastag Csaba, Radics Gigi, Vastag Tamás és Hien közös dalát, a Képzeld el és megkapod! című számot, amely Orbán Tamás-Rakonczai Viktor páros nevéhez fűződik.

A történet

Volt egyszer egy magányos, szemüveges kisfiú, Peti. Az iskolatársai gyakran csúfolták, egyszer még be is zárták egy elhagyott épületbe, ahol a szemüvege is leesett a sötétben. Ám ahogy elkezdett tapogatózni utána a földön, egyszer csak egy piros keretes varázs-szemüveg akadt a kezébe, amitől rögtön bátrabb lett. Elindult megkeresni a kijáratot, s közben összetalálkozott a Malaccal, aki a Játékkészítőhöz indult, hogy videojátékká válhasson: mert ma már csak így lehet létezni, a régi mesehősök ideje lejárt – állította. Így hát útra keltek együtt, hogy számos kalandot átélve és számos mesés barátot szerezve eljussanak céljukhoz.

Tavaly egy nagy álmunk vált valóra, hiszen életre hívtuk, és sikerre vittük az első olyan pop-show-musicalt, amely nem egy ismert, már befutott külföldi előadás adaptációja, hanem egy hazai alkotógárdával készült “vegytiszta” magyar produkció, a meseirodalomból ismert szereplőkkel” – mondta Illés Gabriella, a darabot létrehozó TulipánTündér Produkció vezetője. Az itthon műfajteremtő, a mese szövevényét látványos showelemekkel ötvöző pop-musicalt - négy nap alatt - több mint 45 ezren látták, ami önmagában egyedülálló teljesítmény. „Rengeteg visszajelzést és megerősítést kaptunk, hogy állítsuk újra színpadra a darabot, mi azonban egy olyan változatban gondolkodtunk, ami a tavalyi előadáson részt vevő nézőinknek újat jelent, az új közönség viszont ízelítőt kap az eredeti meséből is” – mondja a producer. Így született meg A Játékkészítő „revival”, az előadás újraálmodott változata, amit idén karácsony után mutatnak be, ezúttal a SYMA Rendezvényközpontban.

A Játékkészítő, 2014 Forrás: www.kallopeter.hu/Kallo Peter

Parádés szereposztás

Nem csupán a helyszín újul meg, de a színész- és alkotógárda is bővül, változik. A szereposztás ismét parádés, ezúttal A Játékkészítő címszerepét Stohl András játssza, miután Alföldi Róbert egy korábban már lekötött külföldi rendezés miatt nem tud szereplője lenni a darabnak. „Amikor tavaly év végén a producerasszony felkért a folytatásra, én mondtam, hogy nagyon köszönöm a lehetőséget, de abban az időben Dél-Koreában fogok dolgozni” – mondta Alföldi Róbert.” „Tavaly sokat hallottam A Játékkészítőről, nem is lehetett nagyon megkerülni, hisz' szinte minden erről szólt, de eléggé elfoglalt voltam ahhoz, hogy alaposabban odafigyeljek rá” – ezt már az új Játékkészítő, Stohl András mesélte. „Amikor felmerült a nevem, beszéltem többekkel, Steve-vel és Győzővel is, akik megerősítettek abban, amit gondoltam, hogy sok lehetőség van ebben a darabban. Ráadásul megismerve a megújulás elemeit, biztos vagyok benne, hogy meghatározó élményt nyújtunk majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt.”

Kövess minket a Facebookon is!

Értesülj te is mielőbb legfontosabb sztárhírekről! A life.hu cool, laza és fiatalos. A „barátnő" akihez a csajos témákkal fordulsz, pont akkor, amikor a közéletből, a megterhelő témákból és a mindenhonnan folyó témák elől egy pillanatra el akarsz lépni. Egy jó kávé mellett. Csatlakozz hozzánk te is a Facebookon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.