A Dal 2016 Singh Viki Eurovíziós Dalfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Misztrál együttes Reggeli reggae című versenydala helyett Singh Viki Katonák című száma indul A Dal 2016-os műsorsorozatában - közölte kedden az MTI-vel az MTVA. 

Az MTVA közlése szerint a Misztrál együttes versenydaláról most derült ki, hogy 2015 nyarán már elhangzott a nyilvánosság előtt, így a nevezési feltételek megsértése miatt ki kellett zárni a versenyből. Az Eurovíziós Dalfesztivál szabályzata szerint nem lehet nevezni 2015. szeptember elseje előtt elhangzott dalt, így jutott be a Katonák című produkció A Dal 2016 műsorába.

Singh Viki is fellép a fesztiválon Fotó: Tv2


A Katonák zeneszerzője Fitos Viktor, szövegírója Valla Attila, előadója pedig Singh Viki.
A Dal 2016-ba a nevezési határidőig 372 pályamű érkezett, közülük választotta ki a tíztagú előzsűri az elődöntőkbe jutók 30-as listáját, amelyet december 15-én mutattak be a budapesti A38 hajón.
Az első elődöntő 2016. január 23-án lesz, a döntő - három elődöntőt és két középdöntőt követően - február 27-én a Duna Televízióban lesz látható, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban.
Az idei válogatóverseny újdonsága lesz, hogy díjazzák a legjobb dalszöveget és kiválasztják a műsor felfedezettjét is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.