Nyílt levélben szólalnak fel magyar zenekarok a Petőfi Rádió mellett

átalakítás wellhello nyílt levél zenészek Petőfi Rádió 30Y
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kis túlzással a teljes magyar popszakma aláírta azt a "posztot", melyet elmondásuk szerint egy nemes ügy érdekében fogalmaztak meg. Nem szeretnék, ha teljesen átalakítanák a csatornát. 

"A Petőfi Rádió közvetlen hatással volt a magyarországi klubéletre és fesztiválkultúrára is. Túlzás nélkül mondhatjuk, a magyar populáris zene formálójává vált és egy teljes generáció életének lett meghatározó eleme" - olvasható az oldalon. A levél szerint az aláírók közül többen is beszéltek a Petőfi Rádió aktuális vezetőivel, akiknek jelezték aggodalmukat a jövővel kapcsolatban.

30Y Forrás: Polyák Attila

Az MTVA-s vezetők viszont azt szeretnék, hogy a megújult rádió kicsit több emberhez szóljon, akár még azzal a kockázattal is, hogy ezáltal elveszítenek egy nagyobb közösséget.

Az ügyhöz csatlakozók abban bíznak, hogy a közmédia illetékes vezetői felfigyelnek a levélre, és sok százezer hallgató véleményére. A teljes levelet ide kattintva elolvashatod! Az aláírók között szerepel például a 30Y, az Akvárium Klub, és a Wellhello is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.