Nemzet Művésze Vadasi Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kilencvenegy éves korában elhunyt Vasadi Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, esszéista és irodalomkritikus, a nemzet művésze – közölte a család pénteken az MTI-vel.

A számos díjjal kitüntetett szerző 1926-ban született Újpesten, katonatiszti családban. Nagyváradon, majd 1944-től a bajorországi Thaldorfban járt hadapródiskolába, 1948-ban Budapesten, esti iskolában érettségizett le. 1947-től bőrkereskedő-tanonc volt, azután műszaki rajzoló tanfolyamra járt, végül húsipari segédmunkás lett a Zeidl Húsgyárban.

1948-ban beiratkozott az ELTE magyar-német-orosz szakára, ahonnan elbocsátották, csakúgy, mint az ezt követően felvett filozófia és esztétika szakokról. A Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán tanult tovább, de aztán innen és az ország összes főiskolájáról is kitiltották. 1952-től a Konzerv- és Húsipari Szállítási Vállalat (KOHUSZ) tervező csoportjának vezetője volt, közben közgazdasági tanulmányokat folytatott, 1956-ban a vállalat forradalmi munkástanácsának titkára lett.

1967-től 1986-os nyugdíjba vonulásáig az Új Ember és a Vigília szerkesztője, újságírója volt,

1968 és 1970 között elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját.

Forrás: Thinkstock

Irodalmi pályakezdése a hetvenes évek elejére, a második világháború utáni magyar líratörténet fordulópontjára esik. Noha irodalmi érdeklődése gyerekkorától megvolt, a versírással csak későn kezdett foglalkozni.

Első verseivel 1971-ben tűnt fel A magunk kenyerén című antológiában, első önálló kötete, a Jelentés Babylonból 1974-ben jelent meg. Transzcendens fogantatású költészete az irgalom, a szeretet, az emberség erélyeit kutatja.

A versek mellett prózaírással is foglalkozott, első esszékötete 1978-ban Tűzjel címmel jelent meg. 1991-ben publikálta A szív szüntelen mormolása című levélregényét. Karcolatait, elbeszéléseit a Tettetés nélkül (1995) című kötetében adta közre, irodalomkritikái, irodalomtörténeti tanulmányait a Csoportkép - Látás, jelek, jelentés, valamint az Egy nap süt idebent (1999) című kötetekben publikálta. A 2014-es Sokan vagyok című kötetében esszéiből válogatott. Utolsó kötete 2016-ban Csönd születik címmel jelent meg.

Vasadi Péter munkásságáért 1991-ben József Attila-díjat kapott, 2001-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, 2004-ben Arany János-, 2007-ben Alföld-díjjal tüntették ki. Ugyancsak 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2012-ben Kossuth-díjat kapott a klasszicizáló világképű, etikai megalapozottságú, keresztény hagyományokat őrző költői-írói munkásságáért, irodalmi életpályája elismeréseként. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki.

Meghalt F. Nagy Angéla újságíró, gasztronómus szakíróhttp://www.life.hu/kult/20171122-meghalt-f-nagy-angela-ujsagiro-gasztronomus-szakiro.htmlElhunyt szerdán, 90. életévében F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira - tudatta a család az MTI-vel.KultThinkstockElhunyt Pecze Imre ismert festőművész és idegenvezetőhttp://www.life.hu/kult/20171122-elhunyt-pecze-imre-festomuvesz-es-idegenvezeto.htmlPecze Imre ismert festőművész és idegenvezető 58 éves volt. Kult--Moziba került az Ambrus Attila életéről szóló filmhttp://www.life.hu/kult/20171122-moziba-kerult-az-ambrus-attila-viszkis-eleterol-szolo-film.htmlMozikba került Ambus Attila életét feldolgozó film. A Life.hu a Viszkist kérdezte arról, szerinte mennyire sikerült valósághűen összerakni a produkciót. Attila arról is beszélt, van, akinek nem szimpatikus, hiszen nem egy pozitív hős, de azokról is megvan a véleménye, akik nyilvánosan támadják. KultOrigoÁllítják: sokan Eszenyi Enikő zsarnoki stílusa miatt hagyták ott a Vígszínházathttp://www.life.hu/kult/20171118-allitjak-sokan-eszenyi-eniko-zsarnoki-stilusa-miatt-hagytak-ott-a-vigszinhazat.htmlAhogy írtunk róla, azt pletykálják, hogy Marton László molesztálási botránya nemcsak az ő karrierjének jelenti a végét, ugyanis a történtek után Eszenyi Enikőt is menesztenék a Vígszínház éléről. Arról is suttognak, hogy nem a Marton-ügy az egyetlen, ami árnyékot vet az Eszenyi-korszakra: a vezetési stílusát egyesek elviselhetetlennek írták le. Kult--Meghalt Luis Bacalov Oscar-díjas argentin zeneszerzőhttp://www.life.hu/kult/20171116-meghalt-luis-bacalov-oscar-dijas-argentin-zeneszerz.htmlMeghalt 84 éves korában Luis Enrique Bacalov argentin zeneszerző, aki Massimo Troisi Neruda postása című filmje zenéjéért Oscar-díjat kapott. Bacalov szerda este hunyt el egy római kórházban, miután néhány nappal korábban agyvérzésen esett át. Kult--Elhunyt Chuck Mosley, a Faith No More egykori frontemberehttp://www.life.hu/kult/20171111-elhunyt-chuck-mosley-a-faith-no-more-egykori-frontembere.htmlA család közleményt adott ki, amelyben azt írják, az 57 éves Chuck Mosley már hosszabb ideje józanul élt, de hirtelen halálának oka a függőségével kapcsolatos betegsége volt. KultThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.