7 álnéven is alkotó író, akit ismerned kell

olvasás könyv szórakozás író
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még a leghíresebb íróknak is szükségük van magánéletre. Sőt, néha egy másik életre. A másik élethez pedig minimum álnév dukál. Íme, a leghíresebb szerzők, akik "álarc" mögé bújva alkottak maradandót.

1. Agatha Christie

Ha egy fordulatos és izgalmas krimire vágysz, akkor bizonyára te is az angol írónő regényei között válogatsz a könyvesboltban. Agatha Christie azonban nem csak Miss Marple és Hercule Poirot kalandjait vetette papírra. A szerző Agatha Mary Clarissa Miller néven látta meg a napvilágot, a mindenki számára ismert nevét Archibald Christie-vel kötött első házassága után kezdte használni. Az írónő azonban nemcsak bonyolult bűncselekmények kidolgozásában jeleskedett, hanem Mary Westmacott néven hat romantikus lányregényt is kiadott. A rózsa és a tiszafa vagy a Távol telt tőled tavaszom című művek soha nem arattak akkora sikert, mint a krimik. Agatha Christie Mallowan néven pedig önéletrajzi könyvét (Így éltünk Mezopotámiában) és verseit, meséit (Csillag Betlehem felett) publikálta.

AFP
AFP

2. Stephen King

Stephen Edwin King a horrorregények Agatha Christie-je. Cujo, A ragyogás, Carrie, Tortúra, A Setét torony-könyvek, hogy csak néhányat említsünk a borzongatóan izgalmas regények közül. King sokkoló regényeit negyven nyelvre fordították le és négyszázmillió példányban adták el eddig. Horrorremekműveit ráadásul hatalmas sikerrel filmesítették meg. Ha azonban egy Richard Bachmann könyv kerül a kezedbe, nyugodt lehetsz a stílust és a minőséget illetően. King ugyanis 1977 és 1985 között hét művet írt, köztük a Sorvadj el! címűt, aminek filmváltozata is készült. Majd az "eredeti" író hagyta a klónját "meghalni", csupán 1996-ban alkotott még egyszer ezen a néven, A Rendcsináló című munkát. 1972-ben pedig egy férfimagazinban publikált egy novellát, John Swithen álnév alatt, ami később Rémálmok és lidércek című novellás kötetében is megjelent, akkor már Stephen King "borzasztó" műveként.

AFP
AFP

3. Nora Roberts

Az amerikai írónő a romantikus, szerelmes regények műfajában alkotott maradandót. Több mint száz könyvéből eddig ötöt filmesítettek meg, szintén nagy sikert aratva a mozinézők körében. Már Nora Roberts első könyve is bestseller lett, az 1979-ben megjelent Vörös rózsák Deliának című regényén kívül több másik is felkerüt a New York Times sikerlistájának élére. Nora azonban nem ragadt le a szerelmes történetek írásánál, J. D. Robb álnéven - J. D., azaz Dan és Jason nevű fiainak kezdőbetűi - sci-fi-krimiket írt. Ezek a sztorik a XIX. század végén New Yorkban játszódnak, főhősük pedig Eve Dallas rendőrnő. Nora azonban nem tudott megszabadulni romantikus énjétől J. D.-ként sem, ezért mind a tizenegy krimijébe izgalmas szerelmi szálat is szőtt. Jill March néven egy női magazinnak írt novellákat, de Sara Hardesty néven is publikált.

AFP
AFP

4. Samuel Langhorne Clemens

Samuel Langhorne Clemens amerikai író, újságíró, humorista. Ő írta Tom Sawyer kalandjait, de mielőtt teljesen összezavarunk, tiszta vizet öntünk a pohárba: Samuel Langhorne Clemens nem más, mint Mark Twain, Mark Twain pedig nem más, mint Samuel Langhorne Clemens írói álneve. Leghíresebb művei ,a Tom Sawyer kalandjai és a Huckleberry Finn kalandjai is ezen a néven jelentek meg és tették Twaint világhírűvé. Clemens számára azonban nem magánélete védelmében volt szükség egy alternatív névre, hanem óvatosságból. Hiszen regényei csak látszólag szórakoztató, humoros történetek, valójában kőkemény társadalomkritikák, az amerikai rasszizmusra hívják fel a figyelmet. Twain ezen kívül történelmi regényeket is írt, például a Koldus és királyfit illetve Jeanne D'Arc történetét.

AFP
AFP

5. Erich Kästner

Minden gyerek ismeri Erich Kästner nevét, ha máshonnan nem, akkor a kötelező olvasmány, Emil és a detektívek (magyarul először Gyurka és a detektívek címen jelent meg) és a Két Lotti miatt. Azt viszont csak kevesen tudják, hogy Kästner nemcsak ifjúsági regényeket írt, hanem több lapnak is dolgozott szabadúszó újságíróként, színi kritikusként, de egy filmforgatókönyv is fűződik a nevéhez, azaz az egyik álnevéhez. Sőt, verseket is írt. Egy frivol költeménye miatt - amit Beethoven halálának 100. évfordulójára alkotott - került a nemzetiszocialista német kormány tiltólistájára. Ennek ellenére Kästner nem adta fel írói karrierjét, Berthold Bürger, Robert Neuner, Peter Flint és Melchior Kurtz álnéven publikált tovább.

AFP
AFP

6. Truman Streckfus Persons

A jól csengő Truman Capote név mögött a kevésbé hangzatos néven született Truman Streckfus Persons (10 évesen lett Truman García Capote anyja második, kubai származású férje után) áll. Az amerikai író és forgatókönyvíró 1943-ban adta ki első könyvét, a legismertebb regényei pedig a Reggeli a Tiffanynál, Az éjszaka fája vagy a Hidegvérrel. Capote generációja egyik legjobb szerzője lett, útleírásai, regényei, gyermekkönyvei egyaránt hatalmas sikert arattak, Hidegvérrel című műve a mozivásznon is elismerést kapott. A homoszexualitását nyíltan vállaló művész magánélete azonban már nem volt ennyire boldog, züllött élete 60 éves korában ért véget, gyógyszer-túladagolás következtében. Máig nem tudni, hogy Capote véletlenül vagy öngyilkossági szándékkal vett be túl sok tablettát.

AFP
AFP

7. René Karl Wilhelm Johann Josef Maria Rilke

Alias Rainer Maria Rilke az egyik leghíresebb német szerző, aki barátnőjétől, Lou Andreas-Salométól kapta művész-férfinevét a női neve, Maria mellé. Hiszen még egy író sem alkothat regényhosszúságú névvel. Rilke verseket, esszéket, novellákat és regényeket alkotott, hatással voltak rá Nietzsche és Schopenhauer művei és eszméi. Leghíresebb regénye a Párduc, versei közül pedig az Archaikus Apolló-torzó címűt ismerik világszerte. Az osztrák-magyar-cseh származású Rilke egyébként a cseh fővárosban, Prágában született és a svájci Montreux-ban halt meg leukémiában.

AFP
AFP

Tetszett filmen? Olvasd el könyvben is!http://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20110729-tetszett-filmen-olvasd-el-konyvben-is.htmlKönyvtippünk: "Ismeritek Terézanyut?http://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20110609-konyv-szorakozas-napi-tipp-ismeritek-terezanyut.html6 lebilincselő olvasmány a nyári vakációra!http://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20110602-szorakozas-olvasas-konyv-unnepi-konyvhet-6-lebilincselo-olvasmany-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.