Rendkívüli sikert hozott a Szent Johanna Gimi című könyvsorozat befejező kötetének mai bemutatója a Magyar Színházban.Jó hír a rajongóknak, hogy a szervezők hamarosan pótdedikálást és vidéki dedikáló körutat terveznek, és április elsején indul a Szent Johanna Gimi közösségi oldala, az SZJGER.hu.

A dedikálással egybekötött könyvpremierre vidékről is érkeztek a rajongók, akik kíváncsian várták a könyvsorozat 8., befejező, Örökké című kötetének megjelenését.

Rostás Bianka

A hatalmas tömegre sem az író Leiner Laura, sem a szervezők nem számítottak. "Talán épp annak köszönhető az átütő siker és a hihetetlen érdeklődés, hogy a népszerű ifjúsági sorozat szereplőinek kalandjai ebben a kötetben érnek véget, így ez talán a sorozat csúcspontja. A Szent Johanna Gimi sikere azért rendkívüli öröm, mert ifjúsági sorozatként sok fiatalt olvasásra csábított" - mondta el az egyik szervező a Life.hu-nak hozzátéve, hogy a felfokozott érdeklődés miatt volt olyan rajongó, akinek ez alkalommal nem jutott kötet.

Rostás Bianka

"Nagyon sajnáljuk azt, hogy akadt a dedikáláson, aki nem került sorra. Már reggel jeleztük, hogy hány óráig tart a dedikálás, és amikor már érezhetően több érdeklődő volt, mint ahányan sorra kerülhettek, hazaküldtük azokat, akiknek nem volt érdemes várnia. Felröppent egy városi legenda, mely szerint Laura elment a helyszínről és nem is dedikált. Erről szó sincs. Addig dedikált, amíg a Magyar Színházban erre lehetőség volt. Aki esetleg most nem járt szerencsével, az hétfőtől a könyvesboltokban már beszerezheti a könyvet, tervezünk egy pótdedikálást és tervben van egy vidéki dedikáló körút is, így remélhetően mindenki, aki szeretne, az alá tudja iratni saját példányát a szerzővel" - tette hozzá az esemény szervezője.

Hamarosan indul a Szent Johanna Gimi közösségi oldal, a www.szjger.hu, vagyis egy virtuális gimi. Válaszd ki, hogy kit szeretnél ofőnek, ismerd meg az új "osztálytársaidat", ellenőrizd a házidat az oldalt segítő (valódi) tanárokkal, vegyél részt a nyereményjátékokban, kérdezd szaktanácsadóinkat bármilyen témában, csatlakozz kedvenc kludbjaidhoz és ismerd meg a virtuális gimi világát!

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Hétvégi szexhoroszkóp (március 8-10.)http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20130308-ezoteria-es-csillagjegy-szexhoroszkop-hetvegere-marcius-810.html Elhunyt A polip filmsorozat rendezőjehttp://www.life.hu/tested-lelked/20130308-elhunyt-damiano-damiani-olasz-forgatokonyviro-es-rendezo-a-polip-cimu.html Hétvégi horoszkóp (március 8-10.)http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20130307-hetvegi-horoszkop-a-lifehun-a-marcius-810-napokra.html 4 rejtélyes eset, ami talán örökre titok maradhttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20130306-4-misztikus-tortenet-ami-talan-nem-csak-mese.html