Kulka János színművész a napokban közzétett nyílt levele hatásairól, a magyar színészet helyzetéről, a felelősségről és legújabb munkáiról beszélt a Life.hu Kultúrcsemege rovatában.

Kulka János május 26-án nyílt levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben megkérdezte, meddig hagyja, hogy Kerényi Imre rendező, miniszteri megbízott "buzilobbit" emlegessen a magyar színészképzés kapcsán, és hogy találkozik-e véleménye a nem magánemberként megszólaló Kerényiével, ezért tűri-e a gyűlöletbeszéd határát súroló megnyilvánulásait a rendezőnek. Bár én eredetileg az Orlai Produkció által életre hívott Amadeusról szerettem volna faggatni a színészt, kihagyhatatlan, hogy először az aktualitásról kérdezzem.

Fotó: Varga Imre

Mi a reakció a nyílt levélre?

Orbán Viktor már válaszolt is! (Elneveti magát.) Á, nem, csak tréfálok, nem kaptam választ, de a szakmából sokan biztosítottak a támogatásukról és köszönték meg a kiállásomat. Egyébként ezt a levelet nem a személyes érintettség okán írtam, abban bízom, hogy Orbán Viktor reagál, és a magyar társadalom választ kap arra, hogy ez a méltatlan ember meddig maradhat a helyén, meddig mérgezheti a levegőt a megnyilvánulásaival. Az is megdöbbent, hogy közbeszéd tárgya lehet a homofóbia - miért? 

Személy szerint te hogy érzed magad ma, ilyen légkörben, magyar színészként?

Mindentől függetlenül remekül, hiszen a legszerencsésebb színészek közé tartozom. Csodálatos feladatokkal találnak meg újra és újra! Néha ugyan megijedek, hogy egyszer csak vége lesz, de egyelőre úgy érzem, ez egy nagyon szép periódusa az életemnek.

És ha onnan kérdezem a dolgot, hogy szekértáborok vannak, és választani kell, hová álljon az ember?

Én ebben nem hiszek. Szerintem mi csak elhitettük magunkkal, hogy valahová állni kell, és ezért az egészért egy külső hatalom a felelős, de ez nem igaz! Mi magunk csináltuk azt, hogy ilyen ma a közélet, és ahelyett, hogy megváltoztatnánk, csak boldog butaságban mutogatunk egymásra, hogy mindenről más tehet, és hogy egyedül Orbán Viktor a felelős… nem, mi mind felelősek vagyunk a kialakult helyzetért.

Nekem az a benyomásom, hogy sokan azt a Mephistóból ismert választ adják a jelenlegi helyzetre, hogy "én csak egy színész vagyok".

Én sosem voltam hajlandó ítélkezni, a Nemzetiből magamtól mentem, és nem akarom megítélni azokat a kollégákat, akik maradtak. Nem is lenne jogom, hiszen lehet, hogy sokaknak egzisztenciális kérdés volt ott maradni. Nekem se kutyám, se macskám (bár ezt ne szó szerint értsd, hisz mindkettő van és mellé szép családom is), de nincs olyan sok veszteni valóm, mint másoknak a kollégák közül. Abban viszont igazad lehet, hogy összefogásra képtelen ez a szakma - van valami egyformaság a színészekben, ahogy gyermeki ártatlansággal nézünk a történésekre, akkor is, amikor már nem úgy kellene. 

Forrás: Orlai Produkció

A Nemzetit emlegeted - hiányzik?

Olyan fura, hogy még csak egy éve volt... nézem a fákat, ugyanolyan zöldek, mintha semmi sem változott volna. Múltkor hallottam, hogy a színház vendégkönyvében a Vidnyánszky korszaktól kezdve vannak bejegyzések - mintha nem lett volna tíz év és nem lett volna az Angyalok Amerikában, a Sirály… Eltüntették a múltat - pedig nem lehet újraírni a történelmet, hiszen vannak emlékezők. Bár én nem vagyok múltba merengő fajta, inkább az újabb feladatokra koncentrálok. A 10 év Nemzetiből az együttlét öröme marad meg, és nem az utolsó idők fájdalma. Talán ez a túlélési ösztön, ahogy lassan letelik a gyászév, és az ember elengedi a rosszat. Így lehet túlélni, életben maradni.

Találkozásunk másik aktualitása az Amadeus, amelyet most próbálsz a Belvárosi Színházban.

Ez a feladat egyike azoknak, amik boldoggá tesznek! Öröm látni, hogyan válik Szikszai Rémusz nagyon jó rendezővé, és persze öröm újra együtt játszani Keresztes Tamással - jó érzés, amikor az ember méltó partnerre akad.

Mi a te általad megformált Salieri tragédiája? A féltékenység?

Inkább a középszerű ember tragédiája az övé. Bár most igazságtalan vagyok, mert Salieri tehetséges volt, csak pechjére egy időben született Mozarttal. Ha nem éltek volna egyszerre, akkor most Mozart helyett Salierit istenítenénk. De egy korban születtek, és Salieri volt olyan érzékeny művész, hogy felismerte a csodát, Mozart zsenialitását - és hogy ő csak másodhegedűs lehet. Mester, nem zseni. Puskin is írt egy darabot kettejükről, nála Salieri így jellemzi önmagát: "A szakmát, a művészet talpkövét, helyére raktam; Magam szakemberré tettem; ujjaim Engedelmessé, rideg fürgeséggé és fülem pontossá. A hangokat megöltem, a zenét felboncoltam. Hittem Az algebrai harmóniát."

Fotó: Takács Attila

Mennyit készülsz egy-egy feladatra? Utána olvasol a szerepnek?

Á, dehogy! Én egy javíthatatlan lusta vagyok – ezeket a sorokat is Rémusz hozta. Többnyire arra várok, hogy önmagamból mit hozok ki egy-egy szerep megformálása során. Az a kép az intellektuális színészről messze esik ám a valóságtól! (nevet)

Június 18. és 25. között hatszor adjátok elő a Belvárosi Színházban, aztán mi lesz a darab további sorsa?

Remélem az, hogy sokan megnézik! Nyáron visszük Pécsre és Balatonföldvárra és ősszel remélhetőleg még sokszor előadjuk.