Magába húz az örvénylő kékség - Hantai Simon kiállításán jártunk

Forrás: Ludwig Múzeum -
Ludwig Múzeum kortárs festmény Hantai Simon kiállítás képzőművészet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Biatorbágyon született, Franciaországba áttelepült művész 1960-ban készült nagyméretű munkája, az M.A. 5 (Mariale 5.) tavaly 500-700 ezer eurós becsértékkel indult és heves licitcsata után ennek többszöröséért, 2.464.000 euróért (kb. 740 millió forintért) kelt el. A Mariale-sorozat egy másik darabja, Hantai sok más izgalmas festményével együtt, most Budapesten látható.

A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum elsőként rendezett Magyarországon átfogó, a teljes életművet bemutató tárlatot Hantai Simon műveiből. Ha tudni szeretnéd, hogy ki az a nemrég elhunyt kortárs magyar festő, akinek legdrágábban kelnek el a képei, akkor ne hagyd ki ezt a tárlatot - egészen augusztus végéig megtekintheted!

Azt csak csendben jegyzem meg, hogy nem is kell különösebben érteni a kortárs művészethez - a képek mégis hatni fognak rád. A kiállításon időrendben haladhatsz végig a művész jól elkülönülő korszakait bemutató termeken.

Forrás: Ludwig Múzeum

Először megismerheted a még itthon készült, ifjúkori alkotásait - ebben az időben többnyire a meztelen emberi test ábrázolására törekedett. Az ötvenes évek Párizsa a szürrealizmusra irányította a figyelmét, színpompás és az utolsó ecsetvonásig tökéletesen kidolgozott képeire ekkor már felfigyelt a francia művészvilág, Hantai Simont André Breton költő karolta fel.

Forrás: Ludwig Múzeum

A következő kép a csodás Mariale-sorozat egyik darabja, magyarul Máriás-képekként emlegetik. Az elnevezés onnan ered, hogy a keresztény kultúrában Szűz Máriát hagyományosan kék köpenyben ábrázolják. A festő magyar költőbarátja, Juhász Ferenc szerint viszont ennek a korszaknak a művei Hantai "édesanyja kék svábkötényének redőiből, mint ősképletből eredeztethetők."

Az 1960-as évek Hantai legjelentősebb korszakának tekinthető, ekkor készült el az a kép is, amely egy 2013. decemberi aukción az eddigi legmagasabb összegért kelt el, amelyet magyar kortárs festményért fizettek. Természetesen itt, cikkméretben nem ugyanolyan az élmény, mintha a tárlaton a hatalmas vászon elé állsz, és hagyod, hogy úgy szippantson be az alkotás, mintha a világűrre nyíló ablak lenne.

Forrás: www.kalmanmaklary.com

A következő korszak arra irányítja a figyelmet, hogy a 20. században milyen szoros a kölcsönhatás a festészet és a rokon művészeti ágak, például a textilművészet között. A művész magyarázata szerint figyelme a festett felületektől elfordulva a festékkel keretezett fehérek felé fordult. Ekkorra már tökéletesítette hajtogatás-technikáját (pliage-technika) - Hantai vásznait festés előtt mesterségesen hajtogatta-gyűrte, hogy a festészet három dimenziós, térbeli voltát hangsúlyozza.

Forrás: Ludwig Múzeum

Utolsó képünkön az idős művész kiteljesedett absztrakt expresszionizmusát csodálhatjuk meg. Tiszta formák és színek jellemzik - élőben úgy vibrál a kép, mit egy show-műsorban a ledfal.

Forrás: www.kalmanmaklary.com

Egy szubjektív élménnyel zárnám a beszámolómat. A kiállításról feltöltődve távoztam - nem maradt szikrányi kétségem sem afelől, hogy jelentős képeket láthattam, sőt, a tárlathoz kapcsolódó vetítéseken a művész gondolatait is megismerhettem a vele készült riportfilmekből. Nem éreztem úgy, hogy a kortárs művészet nem érthető. A képek hatnak - a katarzis nem marad el.
Kellemes kikapcsolódást és műélvezetet kívánok!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.