Idén ötödször rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált, azaz a Kaposfestet. 

Idén  augusztus 13-19. között láthatunk színdarabokat, koncerteket és izgalmas kiállításokat az ötödjére megrendezett Kaposfesten. Ezúttal a színjátszás kap kiemelten fontos szerepet olyan művészek közreműködésével, mint Hegedűs D. Géza, Bálint András, Bede Sarolta, Gyulai Júlia, Wunderlich József és Lukáts Andor.

Forrás: www.kallopeter.hu/Kallo Peter

A fesztivál nyitónapján, augusztus 13-án Igor Stravinszkij A katona történetét adják elő hazai és nemzetközi művészek. Augusztus 15-én 19 órakor különleges koncerten vehetnek részt azok, akik a Kossuth utcai református templomba váltanak jegyet, hiszen az Úrhatnám polgár két változatát is előadják a klasszikus zenészek.

Augusztus 17-én az esti koncerten három Kreutzer-szonátát hallgathatnak meg az érdeklődők; hozzá kapcsolódóan pedig Tolsztoj Kreutzer-szonáta című elbeszélését Bálint András narrálásában.

A fesztivál idején a napi két klasszikuszenei koncert mellett olasz és magyar tematikus napon is részt vehetnek az érdeklődők. Az olasz nap Kaposvárja a zenén át a gasztronómiáig az itáliai kultúrát hivatott bemutatni; a hungarikumok napján a délelőtti koncertnek pedig a Kassai Lovasfarm ad otthont, ahol az önmagában is hungarikumnak számító Kassai Lajos látja vendégül a látogatókat. A kiegészítő programok között találjuk a Ricchi e Poveri koncertet, a Vaszary Képtár kiállítását, és a Vicolo étterem gasztronómiai túráit.