Móra Ferenc Múzeum A kis herceg Antoine de Saint-Exupéry Szeged
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 Antoine de Saint-Exupéry kabátját is bemutatják Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban az író legismertebb regényéről, A kis hercegről nyíló kiállításon június közepén.

Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense pénteken elmondta, a legendás író kedvenc ruhadarabja több hónapos tárgyalást és előkészítést követően érkezett meg Szegedre.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A sötét, kétsoros, hosszú szövetkabátot az író 1939-ben készíttette, a belevarrt címke tanúsága szerint New Yorkban, a 6. sugárúton található Brooks-nál, majd a második világháború során téli küldetései során hordta. A kabátot New Yorkba emigrálása előtt nővérénél hagyta több más személyes tárgyával, katonai felszerelésével együtt, azonban már soha többé nem tudta visszakérni: 1944 júliusában egy felderítő bevetés közben eltűnt.
A szegedi közgyűjtemény a ruhadarabot a Saint-Exupéry-társaságtól kölcsönözte, hogy ezzel is megidézzék az írót A kis herceg című művét bemutató kiállításon.
Rostás Mónika, a tárlat koordinátora elmondta, a kiállítás interaktív módon, sok játékkal mutatja be a regényt. Szerepelnek rajta azok az író kézjegyével ellátott grafikák is, amelyeket a közelmúltban vásárolt meg a múzeum.
Antoine de Saint-¬Exupéry kultikus regénye 1943-¬ban jelent meg. A regényt 226 nyelven, több mint 80 millió példányban adták ki, s ezzel a világ ötven legolvasottabb könyve közé került.

Díszdoktor lett Kertész Imrehttp://www.life.hu/kult/20150612-kertesz-imre-nobel-dijas-iro-petru-maior-egyetem-diszdoktori-cimet-vette-at.htmlDíszdoktori címet vett át az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem képviselőitől pénteken Budapesten.Kult--Romantikus esti programra vágysz? Irány az Alcsúti Arborétum!http://www.life.hu/kult/20150612-szentjanosbogarak-rajzasa-az-alcsuti-arboretumba.htmlHa igazán különleges, romantikus esti kikapcsolódásra vágysz, látogass el te is az Alcsúti Arborétumba. KultThinkstockHogy micsoda!? Monicának nem Chandlerrel kellett volna összejönnie a Jóbarátokban?http://www.life.hu/kult/20150611-monicanak-nem-chandlerrel-hanem-joeyval-kellett-volna-osszejonnie-a-jobaratokban.htmlMindenki kapaszkodjon meg, mert ez most bizony sokkolni fog: a Jóbarátok első számú szerelmespárját eredetileg nem is akarták összeboronálni a sorozat készítői.KultOrigoEnnyi Artúr királyt még Eric Idle sem látott a színpadonhttp://www.life.hu/kult/20150611-a-spamalot-musical-eloadasan-mindharom-artur-kiraly-szinpadra-allt.htmlHatalmas tapsvihar fogadta Eric Idle-t a Madách Színház színpadán a Spamalot című darabban. Kult--Zenebuddhisták és sörínyencek figyelem! Ez a ti hétvégétekhttp://www.life.hu/kult/20150610-kulturalis-programajanlo-junius-11-14.htmlEzen a hétvégén is lesz minden, amit szeretünk: fesztiválok, koncertek, jó ételek és italok. Szerencsére minden program a hétvége másik napján, így ha van kedved, az összeset meglátogathatod. KultThinkstockA modern kannibalizmus legborzasztóbb esetei – Sokkoló történetek, csak erős idegzetűeknek (18+)http://www.life.hu/kult/20150609-a-modern-kannibalizmus-legborzasztobb-esetei-sokkolo-tortenetek-csak-eros-idegzetueknek.htmlA kannibalizmus sok törzsi társadalomban tabu témának számít, ennek leginkább kulturális jelentősége van. A rituális kannibalizmus hozzátartozott a gyász folyamatához különösen a Csendes-óceáni kultúráknál, amik közül még sokan a 19. század végéig sem hagytak fel az emberevéssel. Azt gondolnánk, hogy az effajta barbárság ma már nem történhet meg a világban, vagy mégis? Jöjjenek a közelmúlt legkegyetlenebb esetei!KultThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.