Éljen! Animációs filmben kel éltre Piszkos Fred és Fülig Jimmy

animáció Rejtő Jenő mozi Piszkos Fred
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2017-ben jöhet a Rejtő Jenő könyvéből készülő animációs film, ami - látva a grafikákat - nagyot fog szólni.

Varsányi Ferenc rendezőnek nagy álma volt ez a mozi, ami most már tényleg megvalósulni látszik - írja a könyves blog.

Piszkos Fred Forrás: Garisa, Zerge

Több vakvágányra futott próbálkozás után, a Rejtő-életmű szerelmese Barbalics Péter producerrel és Udvardi Jenő animációs rendezővel kezdte meg a munkát. Az előkészítés rohamos ütemben folyik, készülnek a látványtervek és a forgatókönyv végső változata. Amennyiben a Filmalap továbbra is támogatja a produkciót, akkor indulhat a gyártás, és várhatóan 2017 karácsonyán láthatjuk a moziban Piszkos Fredet.

A rendező nem bánja, hogy évekkel később tudta csak megvalósítani a film tervét, mert a mostani technikával sikerül olyanra megcsinálni, ahogy azt valóban megálmodta.

Fülig Jimmy Forrás: Garisa, Zerge

"Rejtő történeteihez egyszerűen nem illik az élőszereplős film, annyi helyszín, annyi díszlet szerepel benne, olyannyira karikatúraszerűek a figurák. Egy új megoldást találtunk ki, a 3D-be átültetett rajzok még egy kontúrt is kapnak, az egész mintha megelevenedett képregény lenne” - nyilatkozta Varsányi, akit az iskolában Csülöknek neveztek Rejtő karaktere után.

"Az alkotók nem kételkednek a film sikerében. Magyarországon 5 millió ember olvasott legalább egy Rejtő-könyvet, az írónak 2,5 millió rajongója van, és a Top 100 könyv között két Rejtő-regény is szerepel. De a műfaj várhatóan új közönségeket is meghódít. A tavalyi Cartoon Forumon nemzetközi porondra vitték a projektet, ami mind a látvány, mind pedig a történet vonatkozásában abszolút sikert aratott" - írja a blog.

Háromkor elindulni? Na, még mit nem!http://www.life.hu/kult/20150624-kulturalis-programajanlo-junius-25-28.htmlElindult a fesztiválszezon, és augusztus végéig nincs is megállás. A legjobb szabadtéri bulikon ott a helyed. Segítünk választani ezen a héten is! KultThinkstockJ.K. Rowling újabb háttérsztorit írt a Harry Potterhezhttp://www.life.hu/kult/20150625-j-k-rowling-ujabb-hatterszorit-irt-a-harry-potterhez.htmlA rajongók legnagyobb örömére a Harry Potter-univerzum még mindig bővül újabb sztorikkal.Kult--Gifképregényen keresztül járhatjuk körbe Budapestethttp://www.life.hu/kult/20150625-gifkepregeny-keszult-budapest-utcairol.htmlMindenkinek vannak különleges szokásai utazás közben. De vajon ez hogy néz ki képregény formájában? KultOrigoLe a kalappal! Négy évig készült a 18 perces magyar krétafilmhttp://www.life.hu/kult/20150625-csaki-laszlo-my-name-is-boffer-bings-kretafilmje-negy-evig-keszult.htmlCsáki László a My Name is Boffer Bings című krétafilm minden egyes kockáját külön rajzolta meg, így nem véletlen, hogy négy évig tartott a munka, ami szuper eredménnyel zárult.KultOrigoHat éve hunyt el Michael Jacksonhttp://www.life.hu/kult/20150625-michael-jackson-hat-eve-tavozott-az-elok-sorabol.html2009. június 25-én, vagyis pontosan hat éve hunyt el a popkirály, akinek halálát milliók gyászolták világszerte.Kult--Audrey Hepburn csokoládéval élte túl a háborúthttp://www.life.hu/kult/20150624-audrey-hepburn-csokoladeval-probalta-tulelni-a-haborut.htmlAz ikonikus színésznő borzalmas dolgokat élt át Hollandiában a náci megszállás alatt. A világsztár csokoládéval próbálta enyhíteni szomorúságát. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.