Albert László művész festményét, amelyet Szabó Győzőről készített, közel 350 000 forintnyi összegért árulják Párizsban.

Albert László képét Hungarian Fighter (Magyar harcos) felirattal állították ki a Louvre-ban - tájékoztat a Blikk. A Szabó Győzőről készült festmény egy sorozat része, amelynek hihetetlen sikere van. Valószínűleg azért ilyen népszerű, mert sokakat Andy Warhol sztárokról készül képeire emlékeztet.

Fotó: Hámori Zsófia - Origo

A kaposvári művészt másodszor hívta meg a Louvre, a mostani és a korábbi kiállításának köszönhetően pedig már több országba is várják.

"Nagyon örülök, mert meghívtak Sanghajba, New Yorkba és már két párizsi galériába is" - nyilatkozta a művész. "Már csak az a kérdés, hogy jutok el a képeimmel a tengerentúlra, hiszen nem olcsó a repülőút, és a képeket is valahogy el kell szállítani. Hazafelé a párommal autón szállítottuk a képeket; nem volt egy egyszerű út, nagy összegű biztosítást is kellett kötnöm a festményeimre" - mondta Albert, akinek művét itt tekintheted meg.