színész Stohl András Alföldi Róbert Játékkészítő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megújult dalokkal, megújult díszlettel, megújult szereplőgárdával kerül ismét színpadra a tavalyi év egyik legnagyobb sikere: A Játékkészítő. 

A történet: A Játékkészítő története arról mesél a mai gyerekeknek, akik gyakran belefeledkeznek a lélektelen videojátékokba, hogy a fantázia világában is számos érdekes és izgalmas történettel találkozhatnak. Sőt a régi idők meséinek segítségével akár új barátokra tehetnek szert.

A Játékkészítő Forrás: www.kallopeter.hu/Kallo Peter

Volt egyszer egy magányos, szemüveges kisfiú, Peti. Az iskolatársai gyakran csúfolták, egyszer még be is zárták egy elhagyott épületbe, ahol a szemüvege is leesett a sötétben. Ám ahogy elkezdett tapogatózni utána a földön, egyszer csak egy piros keretes varázs-szemüveg akadt a kezébe, amitől rögtön bátrabb lett. Elindult megkeresni a kijáratot, s közben összetalálkozott a Malaccal, aki a Játékkészítőhöz indult, hogy videojátékká válhasson: mert ma már csak így lehet létezni, a régi mesehősök ideje lejárt – állította. Így hát útra keltek együtt, hogy számos kalandot átélve és számos mesés barátot szerezve eljussanak céljukhoz.

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával érkezik idén decemberben újra a tavalyi év szuperprodukciója, A Játékkészítő pop-show-musical. Az előadás egyszerre lesz interaktív mesés kaland, amiben a színház, a zene, a tánc, a cirkuszművészet, valamint a lenyűgöző vizualitás különleges egysége keveredik.

5 filmsztár, aki kaszkadőr nélkül akciózikhttp://www.life.hu/kult/20150825-5-filmsztar-sylvester-stallone-harrison-ford-jackie-chan-jason-statham-tom-cruise-aki-kaszkador.htmlTom Cruise az új Mission: Impossible nyitójelenetében kívülről kapaszkodik egy felszálló repülőgép oldalába — ez pedig nem trükk, és nem is a dublőre játszotta el helyette. A számítógépes effektek és túlbiztosított filmsztárok korában ritka az ilyen bevállalósság, gyorsan össze is gyűjtöttük egy listára a legnevesebb, kaszkadőr nélkül is tökös színészeket.Kult--Brutáldögös csajok, lenyűgöző helyeken - rendhagyó útifilm Srí Lankárólhttp://www.life.hu/kult/20150825-brutaldogos-csajok-lenyugozo-helyeken-sri-lankan-alexander-tikhomirov-videojaban.htmlRendhagyó útifilmmel állt elő Alexander Tikhomirov. Különös szemszögből mutatja be Srí Lanka szépségeit. KultÍgy élünk mi - fantasztikus és beszédes fotósorozat a civilizációs ártalmakrólhttp://www.life.hu/kult/20150820-igy-elunk-mi-fantasztikus-es-beszedes-fotosorozat-a-civilizacios-artalmakrol-steve-cutts-fotos.htmlA londoni művésznek igen éles a látása, jó a humora, és ügyes a keze.KultOrigoVége! Feloszlik az ország egyik legsikeresebb zenekara, a Carbonfools?http://www.life.hu/kult/20150820-feloszlik-az-orszag-egyik-legsikeresebb-zenekara-a-carbonfools-es-az-enekes-feher-balazs-kulfoldre.htmlA Carbonfools immár 12 éve meghatározó egyénisége a magyar zenei iparnak. Most azonban úgy tűnik, talán egy időre, talán végleg szétszélednek a tagok. Pihennek, gondolkoznak, sőt, azt is rebesgetik, hogy az énekes, Fehér Balázs külföldre költözik egy időre.KultA Grease 10 legjobb pillanatahttp://www.life.hu/kult/20150820-a-grease-10-legjobb-pillanata-a-magyarorszagi-musical-bemutato-kapcsan.htmlHa egy majd’ 30 éves musical dalaira a mai napig rázzák a popójukat bulikban az emberek, az azt jelenti: örökzöld klasszikusról van szó, és ez nem csak a zenére, de a filmre is igaz. Összegyűjtöttük a valaha egyszer, valaki által itthon Pomádénak elkeresztelt Grease legemlékezetesebb momentumainak tízes listáját. Kult--15 különleges kulisszatitok kultfilmek forgatási helyszíneirőlhttp://www.life.hu/kult/20150818-tizenot-kulonleges-kulisszatitok-kultfilmek-forgatasi-helyszineirol.htmlTudtad, hogy a Gyűrűk ura szereplői szó szerint aknamezőn lépkedtek? És hogy a 300 forgatásán hány napot töltött a stáb szabad ég alatt? Vagy hogy jártak-e a Keresztapa hősei Corleone városában? Mindezekre és még számos más kérdésre híres filmek forgatási helyszíneiről most választ kapsz.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.