Ember az embertelenségben. Istók Levente kritikája.

Saul (Röhrig Géza) az auschwitzi koncentrációs táborban az egyik Sonderkommando tagja. A Sonderkommando olyan zsidó foglyokból állt, akik az Auschwitzba érkező gyanútlan társaikat a gázkamrákba terelték, majd az elgázosítás után kihúzták a tetemeket, és kitakarították a helyet. Az egyik transzporttal egy olyan fiú érkezik, aki az elgázosítás után még lélegzik. Saul a házasságon kívül született, rég nem látott fiát véli felismerni benne, és elhatározza, hogy keres egy rabbit, akinek a segítségével tisztességesen eltemetheti a fiút. 

Társai közben a szökésen dolgoznak, és Saul segítségére is számítanak, az ő szeme előtt azonban egyetlen cél lebeg: megadni a fiúnak a végső tisztességet. 

Nemes Jeles László sajátos rendezői koncepcióban készítette el bemutatkozó nagyjátékfilmjét, amellyel Cannes-ban a második legrangosabb díjat, a Zsűri Nagydíját nyerte el. Már a Türelem című kisfilmjében is egyetlen arcra koncentrált, azt, hogy ki lehet a főszereplő, hol és mit is csinál, sokáig csak találgatjuk az életlen háttér alapján. A film csattanóját az adja meg, amikor a lány kinéz az ablakon, és végre meglátjuk, hogy mi is folyik pontosan a környezetében. Ez a koncepció ezúttal is megjelenik, Erdély Mátyás kamerája szinte végig Röhrig arcára vagy tarkójára fókuszál. A háttérben elmosódottan látjuk a meztelen holttesteket, de Saul fián kívül egyikre sem közelít rá a kamera, 

nincs semmilyen hatásvadász közeli, sem egy piros kabátos kislány. 

Röhrig Géza a Saul fia című filmbenForrás: Mozinet

Ez mutatja Saul túlélésének technikáját: szinte tudomást sem vesz a környezetéről, csak automatikusan teljesíti a parancsokat. Ebből a monotonitásból zökkenti ki az ismerősnek tűnő holttest, ami onnantól kezdve a rögeszméjévé válik. Akaratlanul ugyan, de néha belekeveredik a lázadás előkészületeibe, a szökés mégis teljesen hidegen hagyja őt, és cserbenhagyja a még élő társait egy már halott fiú miatt. Csak sodródik a káosz közepette. A háttérből közben fegyverropogás és halálsikolyok hallatszódnak, német parancsszavak és magyar suttogások szűrődnek ki a bábeli zűrzavarból. Zányi Tamás hangmérnök hátborzongató munkát végzett. A vásznon a Saul körül történő események nagy részét nem látjuk, csak halljuk. 

Az ismeretlen zajoknak pedig hatalmas erejük van: egy ajtóbecsapódás vagy egy ásó földbe mélyesztésének hangja jobban összerezzent, mint egy fegyver eldörrenése. Nemes Jeles, Erdély és Zányi így tökéletes összhangban, sejtelmesen, de megrázóan jelenítik meg a haláltáborok felfoghatatlan borzalmait. 

A Saul fia egy zseniális rendezői koncepcióval és hátborzongató hangmérnöki munkával létrehozott, rendkívül fontos film. A sor pedig szépen folytatódik tovább: Bodzsár Márk, Császi Ádám, Zomborácz Virág, Reisz Gábor, Ujj Mészáros Károly, Nemes Jeles László. 

Nemes Jeles László a Saul fia Golden Globe-díjávalForrás: MTI/AP/NBC/Paul Drinkwater

A Saul fia azóta sorra nyeri az elismeréseket, megkapta a Golden Globe-ot, illetve jelölték a filmvilág legfontosabb díjára, az Oscarra