Hoppá! Mi írhatjuk a Google könyveit!

Forrás: Google -
Google könyv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre távolabb kerülünk a régi, még lapozgatós (nem, nem a képernyőn) könyvektől. A Google új ötlettel rukkolt elő: megnyitották könyvesboltjukat, ahonnan interaktív e-könyveket lehet vásárolni. A történetek hasonlóak lesznek a papír alapú szerepjátékos verziókhoz, csak virtuális kiadásban.

A Google Australia kreatív labor futurisztikus könyveinek lényege, hogy a "kinyomtathatatlan" történeteket kifejezetten mobileszközökre, és táblagépekre írták, az

internet kínálta lehetőségeket pedig beépítik a történetmesélésbe.

Két könyvet már kiadtak: a Reif Larsen’s Entrances & Exits című történethez a Google Street View-t kell használni.

A történeteket interaktív elemekkel dúsították Forrás: Google

A másik a Truth About Cats&Dogs, amelyben két főszereplő nézetei közül választhatunk, közben pedig jegyzetelnünk kell a rejtélyek megoldásához. Sok esetben egy minijátékot is játszhatunk, ami nem csak fokozza az élményt, hanem a mesélés része is.

Az interaktív könyvek ötlete egyébként nem új, a Google azonban egy valódi platformmá szeretne nőni, ezért nyitották meg könyvesboltjukat az Editions at Play könyvesboltot, ami inspiráció lehet az alkotóknak is. Áprilisban jön még két másik történet, de a fejlesztő minden ötletre nyitott az új kalandokkal kapcsolatban - írja a Google.

Nemes Jeles László: "Ha Spielbergnek nem tetszene a Saul fia, az fájna!" http://www.life.hu/kult/20160208-nemes-jeles-laszlo-nem-beszelt-steven-spielberggel-a-saul-fiarol-magyar-rendezo.htmlMost szombaton 68. alkalommal osztották ki az amerikai rendezők céhének díjait (Directors Guild Of America Awards), és az idén alapított "legjobb első filmes rendezés" díjáért a Nemes Jeles László is a jelöltek között volt a Saul fiá-ért. KultOrigoA 12 legjobb idézet a szerelemről http://www.life.hu/kult/20160107-a-12-legjobb-idezet-a-szerelemrol-szerelemes-filmekbol.htmlAz összebújós, romantikus filmek telis-tele vannak alapigazságokkal a szerelemről. Íme, a mi kedvenceink - természetesen a teljesség igénye nélkül. Kult--Óriásit hibázott Kurt Russell: Kiakadtak az internetezők! http://www.life.hu/kult/20160207-quentin-tarantino-uj-filmjeben-kurt-russell-gitart-tort-nem-kellett-volna-antik-hangszer-volt.htmlTarantino legújabb filmjében egy pótolhatatlan, antik hangszer is használhatatlanná vált. A fejvadászt játszó Kurt Russell nagy lelkesedésében ripityára tört egy gitárt, mely már több mint 145 éves volt, és a Martin Guitar Múzeum adott kölcsön. Kult--A Trónok harca szexi sztárjából ápolónő lett http://www.life.hu/kult/20160205-emilia-clarke-es-sam-claflin-egymasra-talaltak-a-filmvasznon-lebenult-ferfi-es-az-apoloja.htmlEmilia Clarke és Sam Claflin egy romantikus sztorival robban be hamarosan a mozivásznakra. Az előzetes láttán már most elmorzsoltunk néhány könnycseppet! Kult--Űzd el a telet, csalogasd a tavaszt!http://www.life.hu/kult/20160204-kulturalis-programajanlo-februar-5-7.htmlHa február, akkor farsang! Irány egy szuper jelmezes buli, vagy kapd fel a busóálarcot, és hívogasd a tavaszt Mohácson. Természetesen a Life.hu e heti ajánlójában még sok remek programról olvashatsz. Íme! Kult--A filmvászon legemlékezetesebb mostoháihttp://www.life.hu/kult/20160131-a-filmvaszon-legemlekezetesebb-mostohai.htmlÍgy jártam a mostohámmal – szól az e héten mozikba kerülő film címe, mi pedig összegyűjtöttük egy csokornyit azokból a nevezetes filmekből, melyek főszereplői mostohaszülők és mostohagyerekek. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.