A Zsolnay nevet senkinek sem kell bemutatni. A Zsolnay Vilmos által alapított cserépmanufaktúra a századforduló elején élte virágkorát, Angliától Franciaországig, az USA-tól Oroszországig számos országban fellelhetőek az általuk készített termékek. A háború okozta nehézségekről, az elkobzásról és privatizálásról az alapító Zsolnay Vilmos ükunokájával, Mattyasovszky-Zsolnay Zsófiával beszélgettünk.

Milyen volt egy legendás család tagjaként, Zsolnayként felnőni? 

Ez a történet nevezetesen összefügg az államosítással és a vagyonelbitorlással. Abban az időben 17 családtagunk volt börtönben, és még ennél is több kitelepítésben. Amikor az édesanyámat elvitték, akkor én még csak 13 hónapos voltam, amikor pedig az apámat, Mattyasovszky-Zsolnay Pétert, akkor még kevesebb. Így nem élhettem együtt sem a szüleimmel, sem a testvéreimmel. A három idősebb testvérem árvaházba került, engem viszont az idősebb rokonság nem akart állami gondozásba engedni, mondván a diktatúrákban, aki állami intézménybe kerül, az más nevet kap, és soha többé nem találják meg a rokonai. Így aztán a kitelepítésben lévő legidősebb generáció a korábbi kapcsolatai révén próbálta elintézni, hogy rokonoknál, ismerősöknél, barátoknál nevelkedhessek. Kétéves elmúltam, amikor lekerültem Pécsre. Akkor a nagypapám testvére, Mattyasovszky-Zsolnay Margit az édesanyja háztartásvezető-nőjénél lakott. Ez már csak azért is érdekes információ, mert később az a hír járta rólunk, hogy mi „csúnyán bántunk az alkalmazottakkal”, miközben az egészből egy szó sem volt igaz. Óriási volt a különbség aközött, amit akkor a politikából jött hangok mondtak ahhoz képest, hogy az élet és az emberek mit igazoltak vissza. Amikor például ugyanez a nagynéném piacra ment, és elvitt magával engem is, számos emberrel találkoztunk. Végig abban az utcában, ami a piachoz vezetett a házak jó része Zsolnay-alkalmazottak otthona volt. Onnan bármelyikből bárki kijött, nagy szeretettel fogadtak bennünket.

Forrás: Szabó Gábor/Origo

Előny vagy hátrány volt Zsolnay névvel létezni az iskolában?

Egyesek csak rosszakat feltételeztek rólunk, volt, aki hátrányban részesített emiatt, és igaz volt ez tanárra és osztálytársra egyaránt – habár az osztálytársaim eléggé tudatlanok voltak ebből a szempontból.

Mikor láthatta először a gyárat?

2003-ban mehettünk be először a gyárba, addig ez szigorúan tilos volt. A család gyakorlatilag ki volt tiltva 1948-tól.

Nem akarta visszaszerezni a családnak a gyárat?

Dehogynem! Vissza akartam vásárolni. Arról, hogy csak úgy visszakapjuk, szó sem volt. De aztán rájöttem: mégis miből is vásárolhatnám vissza? Hiszen annak idején mindenünket elvették. A fogkefét is, szó szerint. És a családban ráadásul egy idő után az volt a mondás, hogy

bármit, csak kerámiát soha többet!

Forrás: Szabó Gábor/Origo

És a szaktudás? Az megmaradt...

A tudás 100-120 évnyi gyártási rendszer. Nem olyan egyszerű ez, nem úgy működik, hogy csinálok egy gyárat, és akkor világhírű kerámiát gyártok.

Sikerült megőrizni tárgyakat az elkobzás előtti időszakból?

Amikor azt mondták, hogy egy órán belül el kell hagyni a terepet? Abba nem fér bele a dugdosás, a tárgyak elrejtése. Pláne, hogy a későbbi albérleti szobánkban hat ágy volt egyetlen szobában! Senkit nem érdekelt akkor, amikor az embernek nem volt mit ennie, hogy micsoda csodálatos tárgyak veszik vagy vehetnék körül...

Van még mit örökölni?

Lassan nem lesz mit örökölni, mert már nem lesz Zsolnay-gyár, ha jól látom, ami történik, de ne legyen igazam. De őszintén szólva ilyen állapotban nem is kéne.

Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia A Zsolnay-kód című könyv írójával, Tolvaly Ferenccel a könyv bemutatójánFotó: Szabó Gábor/Origo

A név nem tartja életben ezt a világhírű terméket?

Egy teljesen lepusztított, leamortizált gyárról beszélünk, amibe nem fektettek be az elmúlt években semmit...

Akkor véget ér egy legenda?

Nem biztos, hiszen a gyártól a legendát már réges-régen elszakították. Úgy gondolom, hogy mi itt vagyunk legendának, de ez már nem tartozik a gyárhoz. Legenda nem a névnek jár, hanem az embereknek egyénileg, akik ezt a nevet használták. Nagyanyám adta Pécsnek az első világháború alatt a kórházat. Akkor a nagyanyámmal lehetne foglalkozni, hogy ki is volt ő, és miért is csinálta, hogy tudta ezt megtenni, és így tovább... De beszélhetnék arról is, hogy a dédapám és az unokahúga voltak az alapító tagok egy országos anya- és csecsemővédelmi szervezetben, ami a mai napig az anya- és csecsemővédelemnek az alapja.

Egyébként van tárgyi emléke Zsolnay Vilmostól? 

Aki engem nevelt, Mattyasovszky-Zsolnay Margit, ő még hosszú ideig együtt élt Zsolnay Vilmossal, így nekem tárgyaim is vannak, amikről pontosan tudom, hogy Zsolnay Vilmos kezében voltak minden áldott nap. Az ollója például, és azok a bizonyos eszközök, amiket a kísérleteinél használt. De van egy székem is, ami dédanyámnak a kedvenc kézimunkás széke volt.

Fotó: Szabó Gábor/Origo
Forrás: Wikipédia
Zsolnay Vilmosról
Zsolnay Vilmos alkotómunkásságának legjelentősebb eredménye az eosin feltalálása 1885-1886 körül. A XVI. századi itáliai lüsztermáz alapján Wartha Vince, Petrik Lajos és Zsolnay Vilmos kísérleteket végzett, amelynek eredményeként sokkal színgazdagabb fémfényű mázat, illetve fémszerű termékeket fejlesztettek ki. Az első eosin-mázzal bevont terméket egy kiállításon a Budai Anyagipari Tárlaton mutatják be. Valódi szellemiséget és kultúrát hoztak létre mely nem csak a hazai, de a nemzetközi művészet történetnek is fontos részét képezi, szellemisége a mai napig formát ölt termékeiben. Zsolnay Vilmos a magyar kerámiaművészet legjelentősebb mestere volt, aki világszerte hírnevet szerzett nem csak magának, hanem hazájának is.

Természetes volt, hogy Vilmos után mindenki viszi tovább a gyárat?

Volt, akinek kötelező volt, és volt, aki szívesen vitte tovább. Mások nem voltak rátermettek, vagy nem volt kedvük hozzá. De igazából ott van az én édesapám példája, aki mezőgazdásznak tanult, és mezőgazdász akart lenni. Erről aztán szó sem lehetett, kitanulhatta a mezőgazdaságot, majd katonának ment, utána elküldték közgazdaságtant tanulni, mert a gyárnak arra volt szüksége. Pár év eltelt, és ő lett a kolozsvári gyárnak az igazgatója. 

Fotó: Szabó Gábor/Origo

Ön most mivel tölti az idejét?

Imádom a latin zenét, nagyon jó ritmusos zene, még a vasalás is gyorsabban megy tőle, félig táncolva. A vasalódeszka egyik oldalán még egy ceruza és egy papír is van, és ha van valami jó ötletem, éppen valamin gondolkodom, akkor azt gyorsan felírom. Amúgy meg névhasználati ügyekkel foglalkozunk az egyik rokonommal, ezenkívül pedig szociális szakember vagyok, és ezt sem engedtem el teljesen. De mindezek mellett éppen friss nyugdíjas lettem... 

A Zsolnay-gyár története
A pécsi Porcelánmanufaktúra Rt. története 1853-ra nyúlik vissza. Zsolnay Miklós, a lukafai keménycserép manufaktúrából megalapította a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amelyet 1854-ben idősebbik fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác tíz évig vezette a kezdetleges, kézi erőre berendezett üzemet. Kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. Fejlesztés nélkül a műhely nem tudott fennmaradni. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette Ignác bátyjától a vezetést. Az üzem világhírű gyárrá való fejlődése ezután kezdődött el.

Zsolnay Vilmos kezdetben a gyárat szakmai igazgatóra bízta, majd egyre inkább örömét lelte a vállalkozásban, s maga próbálkozott új kísérleti anyagokkal. Gyerekei: Teréz, Júlia és Miklós is részt vettek termékek készítésében, díszítésében, a gyár vezetésében. Folyamatosan kísérleteztek, s kísérleteik eredményeiként alakult ki a Zsolnay-porcelán (porcelán fajansz), az eozin máz, illetve a pirogránit, melyekkel hamarosan az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé vált. 1874-től a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa jellegű díszítmények voltak az uralkodó stílusok.

1900-ban, apja halálakor Miklós vette át a gyár vezetését. Képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember volt, akinek a célja a lehető legnagyobb nyereség elérése volt, ezért a díszmű mellett, ipari porcelánnal kezdett foglalkozni. Az első világháború évei alatt a díszmű- és az építészeti kerámiagyártás helyett ipari porcelánt gyártottak. Zsolnay Miklós halála után (1922) vált kritikussá a gyár helyzete. A háború után a Zsolnay-porcelán gyártása megszűnt, átálltak a porcelán gyártására. A második világháború után a gyár 1948-ban állami tulajdonba került.

Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi "Zsolnay" Porcelángyár Nemzeti Vállalat. 1953-ban kezdték újra a használati edény- és díszmű porcelán gyártását. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát és É. M. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett gyáregységgé minősült vissza. Az önállóságát 1982-ben nyerte vissza. 1991 végén részvénytársasággá alakult gyárat 1995-ben privatizálták, fő tulajdonosa a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) lett.