Esélyt adni az esélyteleneknek: cumizós kölyök vizsláktól a beteg, idős kutyákig

Az az állat, aki családi környezetben tölti az időt, amíg rátalál a végleges gazdi, megtanul jó pár olyan dolgot, amelyek önmagukban is segíthetik az örökbeadását. Ilyen a szobatisztaság, az egyedül hagyhatóság, a városi zajok megismerése, egy másik állattal való osztozás az ember szeretetén. Aki tehát úgy dönt, hogy ideiglenes befogadóvá válik, hatalmas segítséget nyújt, de sajnos még mindig nem mondható általánosnak az önkéntesség ezen módja. Erről beszélgetünk Kemenczky Dórával és Zsuzsival, akik több szervezetnek is segítettek már az otthonuk egy-egy állattal való, időszakos megosztásával.

Tartós ideiglenes befogadóként eljutottatok a cumiztatós kölyök vizsláktól a veterán, senkinek sem kellő, kistestű kutyákig. Hogyan történt ez?

Tizenegy évvel ezelőtt kezdtünk ideiglenesen befogadni mentett kutyákat, az akkor 3 napos vizsla kölykök voltak az első védenceink, akiket cumisüveggel neveltünk fel. Utána még több mint egy éven keresztül csak kölyökkutyák fordultak meg nálunk, mígnem az egyikük egy vidéki menhelyről parvóvírus-fertőzéssel érkezett hozzánk. Kemény küzdelem után a kiskutya meggyógyult, ma már ő is boldog, gazdás kutya. Egy lakásban képtelenség volt mindent maradéktalanul fertőtleníteni, így úgy döntöttünk, hogy inkább idős kutyát fogadunk be a továbbiakban, akire már nem veszélyes ez a vírus. Persze rögtön bele is szerettünk az idős kutyákba, és utána már az évek során kifejezetten arra törekedtünk, és törekedünk most is az ideiglenes befogadásnál, hogy minél esélytelenebb, idősebb, betegebb, senkinek sem kellő kutyákat mentsünk.

Az idős kutyáknak kiemelten fontos, hogy legyen ideiglenes befogadójuk a gazdira találásig, hiszen ez általában hosszabb időt vesz igénybe, nekik pedig nagyobb szükségük van ez idő alatt is a nyugalomra, kényelemre, gondoskodásra, biztonságra és szeretetre, amit egy menhely vagy egy kutyapanzió kevésbé tud megadni, mint egy ideiglenes befogadó.

Két idős kutyátok is örökbe fogadott és veterán. Ők miben voltak mások, mint a nálatok megfordult, de gazdához engedett többi kutya?

Az eddigi évek során körülbelül 80 mentett kutya fordult meg nálunk ideiglenesen, közülük négyet fogadtunk mi örökbe. Ketten már nincsenek közöttünk, ketten viszont jelenleg is az imádott kutyáink. Borsi körülbelül 15 éves, Texas 13. Borsi az első perctől kezdve olyan erős ragaszkodást, imádatot és hálát mutatott, amilyet még soha nem tapasztaltunk egyetlen kutyával kapcsolatban sem, pedig valahol minden idős kutyára jellemző ez. Borsival kivételes az egymásra hangolódásunk a mai napig. Ő egy nagyon embercentrikus kutya, egyszerűen nem lehetett vele megtenni, hogy örökbe adjuk másnak. Ha az ember ideiglenesen befogad egy idős kutyát, mindig számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy ő lesz a végállomás. Szerencsére azért ez nem gyakori, bár fordult már elő velünk is nemegyszer, de általában összeszedik magukat a kisöregek, és kivirulnak. A másik eshetőség, amivel kalkulálni kell, hogy nem fog gazdira találni soha, mert - valljuk be - kevés ember akar idős kutyát örökbe fogadni, főleg Magyarországon. Azt pedig nem lehet megtenni, hogy az ideiglenes befogadó visszaküldi a menhelyre a kutyát, ez aranyszabály. Innen már csak jobb helyre mehet a kutya, vagyis végleges gazdihoz.

Több szervezetnek is segítetek. Hogyan tudtok a munkátok mellett ennyi mindent vállalni?

Őszintén, nehezen. A szentendrei gyepmesteri telepen való önkéntes munka nálunk hétvégi program, az ideiglenes kutyáink pedig itt vannak velünk a mindennapokban, így mégis jól megfér egymás mellett a kettő. Nem mindig könnyű, mert gyakran lemondásokkal jár, és néha komoly koordinációt igényel. Szerencse, hogy ikrek vagyunk, ketten könnyebb megoldani a teendőket.

Szentendre és gyepmesteri telep. Milyen önkéntes munkát végeztek, miért?

Igazából elég szerteágazó az önkéntes munka, amit ott végzünk. Van egy konkrét fizikai része, amikor hétvégén reggel kimegyünk, megsétáltatjuk a kutyákat, játszunk velük, szeretgetjük őket, lefényképezzük az újakat, segítünk a takarításban, gyógyszerezésben, a beteg kutyák körüli teendőkben, majd a nap végén megetetjük őket. A telep azon kivételek közé tartozik, ahol nincsen altatás, egy kis csapat önkéntes dolgozik azon, hogy a kutyáknak mindenük meglegyen az örökbeadásig. Mivel nincs altatás a telepen, ebből adódik az is, hogy az antiszociális, félős vagy agresszív kutyákkal is kezdenünk kell valamit, az ő rehabilitációjukba is bekapcsolódunk. Van egy kevésbé fizikai része a dolognak, amikor az új kutyák fotóit feltesszük az internetre, illetve német fordításban, tolmácsolásban segítünk.

Létezik olyan, hogy legemlékezetesebb kutya?

Igen, hiszen nem lehet minden kutya egyenlő, de ahogy mondtuk is, a szívünkhöz legközelebb állókat végül örökbe fogadtuk. Volt azonban egy kutya még nyolc évvel ezelőtt, akit mi nem tudtunk ideiglenesen befogadni, és akkor még volt egy-egy altatás a telepen. Vili egy erdőben nőtt fel, szocializálatlan, megérinthetetlen kutya volt. Rá sokat gondolunk most is. Szerencséje volt.