Nosztalgia és önismeret: érdekes programokra invitálunk

Forrás: Facebook/Budapest Bár -
kultúra koncert mozi Rapülők előadás programajánló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mozi, koncert és érdekes előadás is szerepel a listán, úgyhogy bárki megtalálja a kedvére valót a következő összeállításunkban. Bár a hőmérő higanyszála már a minuszokat súrolja, attól még nem kell bezárkóznod a négy fal közé. Nézz körül a nagyvárosban, hiszen számtalan izgalmas és érdekes program vár rád. Vedd elő a naptárad, és írd be a következő eseményeket.

A férfi és nő szerepe, vágya és árnyéka

Október 21.

MagNet Közösségi Ház

Ezen az előadás-beszélgetés sorozaton a férfi és a női szerepek az egyén és a társadalom szemében - a nemek egyenjogúsága a téma, ahova az adott területek kiemelkedő és kompetens szakembereit hívjuk meg. Célunk, hogy a nemek közti egyenjogúság szerepét hangsúlyozva olyan információkat adhassunk, ami által jobban rálátnak, majd tisztábban dönthetnek az emberek a kapcsolataikon és a társadalmon belüli helyükről. Ehhez szeretnénk előadással, beszélgetéssel, kérdésekre adott válaszokkal és eszmecserék generálásával hozzájárulni. Szeretnénk, hogy a hatalmi drámák, a meg nem értések, a lejárt, régi sztereotípiákba, hitrendszerekbe való beragadás helyett egyre több változásra nyitott, önmagukat és a másikat megismerni és megérteni vágyó, és legfőképpen a jelenben élő ember gazdagítsa a világot.

Forrás: Thinkstock

1956-os emléknap a Dürer Kertben

Október 21.

Dürer Kert

Tudtad, hogy ahol most koncertek, előadások, fesztiválok, partik követik egymást, ott korábban marxizmus-leninizmus tárgyban előadásokat, szemináriumokat tartottak? A néhai MSZMP Politikai Főiskola, azaz a Pártfőiskola helyén az ötvenes éveket idézik meg panoptikumszerűen - a lehető legautentikusabb helyszínen. A Dürer Kert ezzel az egész estés nappal állít emléket az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt.

1956-os emléknapon fellép a Budapest Bár is Forrás: Facebook/Budapest Bár

56 csepp vér

Október 23.

Erkel Színház

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján a - tíz évvel ezelőtt, a Sportarénában nagy sikerrel debütált - musical annak az igazságnak kíván emléket állítani, hogy a forradalmat szabadságra vágyó fiatal emberek csinálták.

Forrás: Erkel Színház

Idegpálya

A Cinema City összes mozijában

A középiskolás Vee nem az a kimondottan bevállalós típus. Egy nap azonban barátnői unszolására benevez egy népszerű online "Felelsz vagy mersz" típusú játékra, az Idegpályára, ahol az előfizetők határozzák meg, milyen próbatételeknek vetik alá a Játékosokat. A valóságshow összehozza egy titokzatos idegennel, Iannel, és a páros egyre népszerűbbé válik az internetes szurkolótábor körében.

Rapülők koncert 2017

2017. február 25.

Papp László Budapest Sportaréna

Zúg a volga, Áj Láv Jú, Túr dö flanc, Lesz még rosszabb, Nem adom fel...csak pár mindenki által ismert dal a Rapülőktől, amik biztosan felcsendülnek majd a 10 éves Rapülők Arénakoncerten. A 90-es évek legismertebb hazai zenekara a RApülők Geszti Péter (MC Gesztenye), Berkes Gábor (T-Boy) és Szentmihályi Gábor (Michel de Lux) 1992-ben alakult s pár év alatt óriási sikert aratott. A csapat 10 éve nem koncertezett, s most itt az ideje, hogy újra nosztalgikus hangulatba hozza a közönséget és elhozzá ka 90-es évek slágereit.

Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia: „Bármit, csak kerámiát soha többet!”http://www.life.hu/kult/20161018-interju-zsolnay-vilmos-ukunokajaval-mattyasovszky-zsolnay-zsofiaval-a-privatizalasrol-a-haboru.htmlA Zsolnay nevet senkinek sem kell bemutatni. A Zsolnay Vilmos által alapított cserépmanufaktúra a századforduló elején élte virágkorát, Angliától Franciaországig, az USA-tól Oroszországig számos országban fellelhetőek az általuk készített termékek. A háború okozta nehézségekről, az elkobzásról és privatizálásról az alapító Zsolnay Vilmos ükunokájával, Mattyasovszky-Zsolnay Zsófiával beszélgettünk. Kult--Rod Stewartot lovaggá ütötték a Buckingham Palotábanhttp://www.life.hu/kult/20161012-rod-stewartot-lovagga-utottek-a-buckingham-palotaban-vilmos-herceg-gratulalt-neki.htmlLovaggá ütötte Rod Stewart énekest Cambridge hercege a Buckingham Palotában - számolt be róla kedden a BBC News. Kult--Tegyél egy szívességet a lelkednek! Fogadj örökbe egy állatothttp://www.life.hu/kult/20161006-kutyak-macskak-orokbefogadasa-a-segitsegunnkel.htmlAz októbert egy nagyszerű kezdeményezéssel indítjuk: állatvédelmi hetet tartunk itt, a Life.hu-n. Rengeteg érdekességet olvashatsz az állattartásról, örökbefogadásról, de a segítségünkkel most akár haza is vihetsz egy tündéri kutyust vagy cicát, aki csak a te szeretetedre vágyik... Kult--Esélyt adni az esélyteleneknek: cumizós kölyök vizsláktól a beteg, idős kutyákighttp://www.life.hu/kult/20160920-interju-kemenczky-doraval-es-zsuzsival-az-eselytelen-idos-beteg-allatok-ideiglenes-befogadoival.htmlNéha elég csak az embernek néhány hétre, hónapra megosztania az életét egy gazdára váró állattal ahhoz, hogy segítsen. Egy állatvédő szervezet legnagyobb segítségei az ideiglenes befogadók, hiszen amellett, hogy átmeneti elhelyezést biztosítanak, gondoskodnak a gondjaikra bízott állat szocializációjáról és rehabilitációjáról is. KultOrigoGazdára váró cukiságok: fogadd örökbe a legjobb barátod!http://www.life.hu/kult/20161003-orokbefogadhato-kutyak-es-cicak.htmlAz októbert egy nagyszerű kezdeményezéssel indítjuk: állatvédelmi hetet tartunk itt, a Life.hu-n. Rengeteg érdekességet olvashattok az állattartásról, örökbefogadásról, de a segítségünkkel most akár haza is vihetsz egy tündéri kutyust vagy cicát, aki csak a te szeretetedre vágyik... Kult--Tetovált és állatvédő: Molnár Imi, az Irigy Hónaljmirigy gitárosahttp://www.life.hu/kult/20160920-molnar-imre-az-irigy-honaljmirigy-gitarosa-allatvedo-ket-kutyaja-van.htmlMolnár Imre, az Irigy Hónaljmirigy basszusgitárosa nem az a magamutogató ember. Nem lehet őt különböző médiumokban látni ilyen-olyan magánéleti híreivel, nem törekszik arra, hogy az életét a nyilvánosság előtt élje. Ennek ellenére azt mégis sokan tudják róla, hogy szereti az állatokat. Nem kell ehhez címlapon lehozott megjelenés, bőven elég hozzá az az elkötelezettség, amellyel a négylábúak irányába fordul. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.