Meghalt Carrie Fisher, a Star Wars filmek Leia hercegnője

színésznő Carrie Fisher meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő amerikai idő szerint kedd reggelt halt meg a TMZ portál értesülései szerint. 60 éves volt.

Fisher pár napja kapott szívinfarktust egy Londonból Los Angelesbe tartó repülőjáraton, újra kellett éleszteni. Los Angelesben kórházba szállították, és úgy tűnt, javul az állapota. Az édesanyja, Debbie Reynolds (84) is azt közölte a Facebookon két napja, hogy lánya állapota stabil.

A színésznő halálhírét a lánya, Billie Lourd közölte Fisher menedzserével, Simon Hallal:
"Nagyon megrendítő volt, amikor Billie Lourd megerősítette, hogy szeretett édesanyja, december 27-én reggel, 8 óra 55 perckor elhunyt."

Carrie Fisher Beverly Hillsben született Eddie Fisher énekes és Debbie Reynolds színésznő gyermekeként. Nagyszülei apai ágon oroszországi zsidó bevándorlók voltak. A hetvenes években debütált színpadon, majd 1977-ben aratott sikert a filmvásznon, amikor a Csillagok háborúja című filmben először alakította Leia hercegnőt Mark Hamill és Harrison Ford oldalán.

Karácsony a világ körül: mesés fotók! http://www.life.hu/kult/20161227-karacsonyi-fotok-a-vilag-minden-tajarol-vicces-felvetelek.htmlMinden országban másképp ünneplik az év egyik legszebb ünnepét. Nézzük, hogyan fest a karácsony, például a tengerparton. Kult--George Michaelre emlékezünk: nézd meg galériánkat a legendárólhttp://www.life.hu/kult/20161226-george-michaelre-galeriaval-emlekezunk.htmlLesújtó hír árnyékolja be a karácsonyi ünnepeket. George Michael 53 évesen távozott az élők sorából. Az együttesben és szólóénekesként is sikeressé vált zenész csak 2010-ig több mint 100 millió lemezt adott el. Kult--Kuckózz be, és hallgass ma George Michaelt!http://www.life.hu/kult/20161226-george-michael-halala-utan-osszegyujtottuk-top-10-slageret.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, otthonában, békésen érte a halál George Michaelt, mindössze 53 évesen. Az egész világ gyászolja az énekest, aki rengeteg slágerrel kápráztatta el a rajongóit. Ezeket gyűjtöttük most csokorba, hogy együtt emlékezhessünk. Kult--Meghalt George Michael – 53 éves volthttp://www.life.hu/kult/20161226-meghalt-george-michael-53-eves-volt.htmlRengeteg hírességet, nagy embert vesztett el a világ idén, és ha azt hittük, a lista az év utolsó napjaiban már nem bővül, akkor nagyot tévedtünk... Kult--Elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo gitárosahttp://www.life.hu/kult/20161224-elhunyt-rick-parfitt-a-status-quo-gitarosa.htmlElhunyt Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa, énekese és dalszerzője. Halálhírét menedzsere, Simon Porter jelentette be Londonban. Kult--22 Star Wars-érdekesség a Zsivány Egyesrőlhttp://www.life.hu/kult/20161222-22-star-wars-erdekesseg-es-kulonleges-informaciok-a-zsivany-egyesrol.htmlMár mozikban az új Star Wars-film, sőt, az elődeihez hasonló sikerrel hasít a nézők között, miközben sok tekintetben rendhagyó, új utakat jelző darab. Összegyűjtöttünk egy jó nagy adag különleges információt a Zsivány Egyesről! Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.