Gyászhír! Váratlanul elhunyt a Jászai Mari-díjas színész

Forrás: Thinkstock -
Csendes László Jászai Mari-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyászol a hazai művészvilág! Váratlanul elhunyt Csendes László Jászai Mari-díjas színművész, az egri Gárdonyi Géza Színház alapító és örökös tagja. 

Március 20-án, hétfőn, életének 73. évében váratlanul elhunyt Csendes László, az egri Gárdonyi Géza Színház alapító és örökös tagja – írja a színház.hu. A színész szeptemberben lett volna 73 éves.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Csendes László 1962-ben a Komáromi Magyar Területi Színházban kezdte a pályáját, majd a Kassai Thália Színház tagja volt, ahol a Dériné-díjat is kiérdemelte. 1997-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, sikeres alakításaiért itt kapott Jászai-díjat.

Többször hívták vendégművészként Budapestre, szívesen emlékezett a Vígszínházban Rostand: Cyranójára és a Nemzeti Színház Németh László: Villámfénynél című előadására.

Filmszínészként is feltűnt a Magyar vándorban, a Honfoglalásban, illetve a Kisváros című tévésorozatban.

Színészi hitvallása, hogy a színpadi játéknak mindig hitelesnek és igaznak kell lennie – írja a lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.