Hamarosan itt a május 1-jei hosszú hétvége. Reméljük, hogy sok napsütésben lesz részünk, hiszen számos kültéri programmal kedveskednek a szervezők országszerte. Mi most összegyűjtöttünk a legjobbakból néhányat. 

Tankcsapda-koncert

Pályafutása egyik legnagyobb show-jára készül a Tankcsapda. A debreceni rockbanda mára a műfaj vitathatatlan magyarországi éllovasa. Mérlegük 27 év alatt tizennégy soralbum, három koncertlemez, négy könyv és három turnéfilm, begyűjtve az összes lehetséges szakmai díjat, úgymint Arany Zsiráf, EMeRTon, Fonogram, Artisjus vagy Viva Comet. Lemezeik egytől egyig többszörös platinastátuszt értek el. A legutóbbi, Urai vagyunk a helyzetnek című albumuk a nagy várakozás után bombasztikus sikerrel, alig három hónap alatt ötszörös platinalemez lett. 2013 novemberében az újra kiadott eddigi összes album több héten át foglalta el a MAHASZ-lista első 14 helyét, néhány hónap alatt közel 100 000 darabos összeladási szám mellett.

Helyszín: Budapest, Papp László Sportaréna
Időpont: 2017. április 28.

Boldog Békeidők Hévíze

A város idén is felidézi a boldog békeidők hangulatát a május 1-i hosszú hétvégén. A város apraja-nagyja korabeli kosztümökbe öltözik. Jelmezes felvonulás, operagála, gasztronómiai és kézműves vásár.

Helyszín: Hévíz, Deák tér
Időpont: 2017. április 28. – május 1.

A város idén is felidézi a boldog békeidők hangulatátForrás: heviz.hu

Jókai-bableves-főzőverseny

A városhoz több szállal kötődő Jókai Mórnak állít emléket immár több mint húsz éve a rendezvénysorozat, amely egyben Füred egyik emblematikus eseménye. A kulturális programok mellett az egyik legnépszerűbb rendezvény a Jókai-bableves-főzés a Koloskában.

Helyszín: Balatonfüred, Koloska-völgy
Időpont: 2017. április 29.

Jókai-bablevest főznek FüredenForrás: balaton.varosom.hu

X. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál

A Pálinkafesztivál egyedülálló a fesztiválok palettáján, hiszen egyszerre négy témát ölel fel és rendkívül gazdag kulturális, zenei és sportprogramot kínál. A szervezők büszkék arra, hogy a Velencei-tó térségében a témákhoz kapcsolódóan változatos és bőséges kínálatot tudnak bemutatni: a Velencei-tó gazdag halállományára, a környék vadvilágára, a remek eredményeket elérő pincészetekre és a világhírű Agárdi Pálinkára hívják fel ezekben a napokban a figyelmet. A fesztivál célja, hogy megmutassa, a Velencei-tó nemcsak a forró, nyári időszakban csábító turisztikai célpont, hanem egész évben remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

Helyszín: Agárd, városközpont
Időpont: 2017. április 29. – május 1.

Lampionos Hajós Felvonulás

Lampionos hajós felvonulás, versenyhajó-bemutató a Dunán, majális zenei fesztivállal.

Helyszín: Esztergom, Nagy Duna sétány
Időpont: 2017. április 30. – május 1.