Mi a közös Katharine McPhee-ben, Jennifer Lopezben, Mandy Moore-ban, Selena Gomezben és Leighton Meesterben? 5 tehetséges színésznő, akik amellett, hogy gyönyörűek és tehetségesek, a filmvászon mellett a színpadon is nagy sikereket érnek el a hangjukkal. Összeállításunkból most megtudhatod, hogyan küzdötték fel magukat Hollywood tündöklő egére.

Katherine Macphee

Ki gondolná, hogy Katharine McPhee-nek a Skorpió - Agymenők akcióban gyönyörű sztárjának első szerelme az éneklés volt. Kétéves korában fedezték fel szülei a tehetségét, és mindent megtettek azért, hogy lányuk a csúcsra törjön. Katharine megnyerte az American Idolt, több lemezt is kiadott, ám az éneklés mellett a színészi pálya is foglalkoztatta. Olyan filmekben és sorozatokban szerepelt, mint a Házinyuszi, a Ne csókold meg a menyasszonyt, a CSI: New York, jelenleg pedig az AXN műsorán a Skorpiók: Agymenők akcióban sorozatban szerepel.

Katharine McPhee kétéves kora óta énekel, American Idolt is nyertForrás: Getty Images

Jennifer Lopez

A 48 éves Jennifer Lopez is énekesnőként kezdte a karrierjét. Jennifer már fiatalon kitűnt ének- és tánctehetségével, színpadi musicalekben kezdett szerepelni. Már akkor kiderült számára, hogy a zene mellett a színészet a legnagyobb szerelme. Számos sikerfilmben láthattuk már, olyan produkciókban tűnt fel, mint az Álmomban már láttalak, a Szeretném, ha szeretnél, az Anyád napja, a Szomszéd fiú, vagy az Anakonda.

Jennifer Lopez is énekesnőként kezdte a karrierjétForrás: Getty Images

Mandy Moore

Ki gondolná, hogy a tehetséges Mandy Moore-t egy FedEx futár fedezte fel, és neki, illetve kapcsolatainak köszönhetően lett ismert énekes és jelent meg első albuma mindössze 15 évesen. Később őt is magával ragadta a színészek világa, első szerepét a Neveletlen hercegnő vígjátékban kapta. Olyan filmekben és sorozatokban játszott, mint a Dokik, A férjhez mész mert azt mondtam, vagy éppen a Sony Maxon látható Rólunk szól.

Mandy Moore mindössze 15 éves volt, mikor megjelent az első albumaForrás: Getty Images

Selena Gomez

Selena Gomez karrierjét színésznőként kezdte, első szerepét 10 évesen kapta a Barney és barátai című Disney sorozatban. Később a színészi karrier mellett az éneklés is felkeltette érdeklődését. Zenei karrierje szintén a Disney Channelnek köszönhető, 2007-ben ő elénekelte a Varázslók a Waverly helyből című sorozat openingjét, egy évvel később pedig saját bandát is alapított. Színészi karrierje kissé háttérbe szorult, több albumot is kiadott az évek során, legutóbbi kislemeze az idei évben jelent meg Fetish címmel.

Selena Gomez karrierje Disney-színésznőként kezdődött, ma már azonban inkább a zenei karrierjére koncentrál"Forrás: Getty Images "

Leighton Meester

Tudtad, hogy a Gossip Girl egykori sztárja Leighton Meester is belekóstolt az énekesnői karrierbe. Sőt, saját albuma mellett, a Gossip Girl sorozatban is több dalt ő énekelt. A tehetséges színésznő olyan filmekben szerepelt, mint a Bújj, bújj szerelem!, a Párterápia, a Csajok Monte Carloban vagy éppen az Apa ég!.

Leighton Meester saját albumot jelentetett meg, és a Gossip Girl sorozatban is több dalt is ő énekeltForrás: Getty Images