7 jel, hogy az egykor élt szeretteink megpróbálnak kapcsolatba lépni velünk

Forrás: YouTube -
szellem Halloween álom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz együtt élni a fájdalommal, ha olyan embert veszítünk el, aki kimondhatatlanul fontos volt nekünk. A médiumok állítják, hogy képesek kommunikálni az elhunytak szellemével, és abban is biztosak, hogy a szeretteink szellemei is igyekeznek az itt maradtaknak üzenni. Természetesen ezek az üzenetek olyan árnyaltak, hogy csak olyan emberek kaphatják meg, akik nyitottak, befogadóak rá, és figyelnek minden apró jelre. Íme, ezek a lehetséges „földöntúli" kapcsolódások, amelyekre érdemes odafigyelnünk.

Álmok


Amikor az egykor szeretett ember feltűnik álmodban, és olyan valóságszerű, békés érzés fog el, mint amilyet soha, más álomban nem tapasztaltál. Ilyenkor ahelyett, hogy csak néznéd ezt az álmot, mintha egy moziban ülnél, képes vagy kontrollálni azt, amit mondasz és teszel. Amint valaki megkapja ezt az üzenetet, általában rögtön fel is szokott rá ébredni. Ilyenkor érdemes leírni olyan részletességgel az álmot, amennyire csak lehetséges, akár az éjszaka kellős közepén, mert sokan csak később fejtik meg azokat a szimbólumokat, amelyeket az álom közvetített nekik.

Forrás: Shutterstock


Érzetek


Talán a leggyakoribb módja annak, hogy tudod, egy szeretted a közeledben van, ha érzed a jelenlétét. Bár ez kézzel nem megfogható, mégis olyan erőteljes érzés, ami meggyőzi azokat a szkeptikusokat is, akik a saját bőrükön tapasztalták ezt meg. Ilyenkor azt az energiát érezzük valójában, amit az elvesztett személy áraszt. Mások suhanó árnyékokat érzékelnek maguk körül, és olyankor még erősebben érzik, hogy nincsenek egyedül.


Jelek


Millió apró dolog történik velünk egy nap folyamán, de akadhat egy-két olyan, elsőre jelentéktelennek tűnő pillanat, amely mégis megragadja a figyelmünket, és elgondolkodtat. Talán ez egy jel a szerettünktől, aki ily módon érezteti velünk a jelenlétét? Például amikor egy nyilvános helyen várakozol, és valaki hangosan kiejti a számodra fontos, elvesztett ember család- vagy keresztnevét. Olyankor átsuhan egy érzés a szíveden, mert ő jut az eszedbe. Az is üzenetértékű lehet, ha egy elhunyt szerettedre gondolsz, és leesik egy kép a falról, vagy felborul egy tárgy látszólag minden ok és magyarázat nélkül. Olyan virágot vagy parfümöt kapsz ajándékba, amely az egykor élt számodra fontos ember kedvence volt. Feltűnik a közeledben egy olyan állat, amiért rajongott az elhunyt. Egy befogadásra váró macska, kóbor kutya lebzsel körülötted, vagy az illető imádta a pillangókat, és hirtelen rengeteg repked körülötted.

Forrás: shutterstock


Emberek


Amikor valakit meglátsz, aki éppen úgy néz ki, úgy öltözködik, mint akit elveszítettél. Előfordulhat, hogy valaki rád mosolyog az utcán, és a mosolya, a kisugárzása éppen olyan, mint azé az emberé, aki nagyon fontos volt a számodra. Olyan is előfordulhat, hogy találkozol egy kedves ismerősöddel, barátoddal, rokonoddal, aki elmeséli, hogy álmodott az elvesztett szeretteddel. Ilyenkor elgondolkodtató, hogy miért nem közvetlenül neked üzent az elhunyt, de elképzelhető, hogy olyan mély traumát okozott számodra ez az átélt veszteség, hogy nem voltál képes figyelni az üzenetre. Ehelyett olyan emberen keresztül üzen, aki közel áll hozzád. Ilyenkor az sem véletlen, hogy éppen összefutottatok. Szintén figyelemfelkeltő, amikor egy ismerősöd szájából hangzik el "véletlenül" az egykor élt szeretted kedvenc idézete vagy a szavajárása.

Elektromosság


Azt mondják, hogy a szellemek könnyen manipulálni tudják az elektromos eszközöket. Villogó lámpák, maguktól bekapcsolt elektromos kütyük, megbolonduló telefon, laptopok, sistergő televíziók jelzik a jelenlétüket. Megszólal a telefon, de senki nem szól bele, és bár csengetnek, az ajtóban nem áll senki. Lehet, hogy ezek ijesztő jelenségek, de ilyenkor gondolj arra, hogy ez csupán egy lehetőség arra, hogy a szeretted jelezze, veled van, nem hagyott el.

Forrás: YouTube


Dallamok


Amikor őrá gondolsz, éppen abban az adott pillanatban megszólal az elhunyt kedvenc dala, vagy éppen a kettőtök közös zenéje a rádióban vagy a tévében. Ez annak a jele, hogy az elhunyt a közeledben van. Sokan beszámoltak arról is, hogy útjuk során bármerre is jártak, ugyanazt a dallamot hallották felcsendülni. Akiket elgondolkodtatnak ezek a „véletlenek", egy idő után már nem kételkednek.


Illatok


Az emberekhez gyakran kapcsolunk illatokat. De hogyan lehetséges az, hogy egykor élt nagymamád kedvenc parfümje vagy a nagyapád cigarettafüstje olyan intenzíven tódul az orrodba, mintha ott állna melletted, pedig zárt helyen vagy? Ez az egyik legerősebb módja annak, hogy elhidd, az elhunyt szelleme a közeledben van.

Elhunyt Sonny Fortune szaxofonoshttp://www.life.hu/kult/20181028-elhunyt-sonny-fortune-szaxofonos-zenesz.htmlA zenész csütörtökön, 79 éves korában, New Yorkban hunyt el: több mint ötven évig volt a jazz egyik meghatározó alakja.Kult-- Meghalt Otis Rush blues zenészhttp://www.life.hu/kult/20180930--meghalt-otis-rush-blues-zenesz-84-eves-volt.htmlA legendás chicagói blues gitáros, Otis Rush 84 éves volt. Kult--Nemes Jeles László nem szívesen mutatná meg legelső filmes próbálkozásáthttp://www.life.hu/kult/20180923-nemes-jeles-laszlo-oscardijas-rendezo-nem-szivesen-mutatna-meg-legelso-filmes-probalkozasat.htmlMindössze tizenhárom éves volt az Oscar-díjas rendező, amikor belekóstolt a filmkészítésbe, azonban ezeket a próbálkozásait nem szívesen mutatná meg a nagyvilágnak.KultOrigoMeghalt Dudley Sutton színészhttp://www.life.hu/kult/20180916-meghalt-dudley-sutton-szinesz-85-eves-volt.htmlDudley Sutton szombat délután halt meg. 85 éves volt. Kult--Rövid betegség után elhunyt Peter Benson angol sorozatszínészhttp://www.life.hu/kult/20180909-rovid-betegseg-utan-elhunyt-peter-benson-angol-sorozatszinesz-fekete-vipera-sztarja.htmlPeter Benson, a Fekete Vipera című sorozat sztárja csütörtökön hunyt el, rövid betegség után.Kult--Meghalt V. S. Naipaul irodalmi Nobel-díjas brit íróhttp://www.life.hu/kult/20180812-meghalt-v-s-naipaul-irodalmi-nobel-dijas-brit-iro.htmlMeghalt V. S. Naipaul irodalmi Nobel-díjas brit író - közölte a család vasárnapra virradóra. A szerzőt londoni otthonában érte a halál, békésen távozott - erősítette meg özvegye, Lady Naipaul. "Óriás lett azzal, amit elért. Szerettei körében ment el, csodálatos alkotó- és vállalkozókedvtől gazdag élet után" - áll a család közleményében.KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.