Félrelépés engedéllyel? A legpikánsabb filmek a nyitott kapcsolatról

Keserű méz kult film Henry és June Nyitva (film)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már látható a mozikban a Nyitva című új magyar film, amelyben egy rég együtt lévő házaspár próbálkozik meg azzal, hogy másokat is bevonjon a szexuális életébe - és ez sokkal több problémával jár, mint azt gondolná(n)k. A téma apropóján listára gyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek szerintünk a legemlékezetesebb módon mutattak be variációkat ilyesfajta kapcsolatokra.

Nyári szeretők (1982)

Egy fiatal amerikai házaspár Görögországban nyaral, és a nyári szabadságból szabadosság is lesz idővel: a férj viszonyt kezd egy francia régésznővel, majd amikor a feleség erre rájön, és megkeresi a riválisát, nem várt vonzalmak ébrednek közöttük is. Igen, tudjuk, hogy ez eddig úgy hangzik, mint egy sztenderd férfifantáziára felfűzött pornófilm sztorija, de a Grease és A kék lagúna rendezője megmutatta, hogy mennyivel több minden is rejtőzhet egy ilyen történetben.


Henry és June (1990)


Szintén egy házaspár és egy másik nő keveredik ebben a filmben egy bonyolult hármas viszonyba, és ebben az esetben a résztvevők ráadásul valósak és híresek: Henry Miller író azóta már a világirodalom egyik klasszikusa, June Miller már a maga korában is nevezetes volt az elveszejtő csáberejéről, Anaïs Nin pedig többek között pont azzal lett híres, hogy megírta ezt a viszonyt az egyik könyvében. Amiből aztán méltó moziadaptáció is készült néhány évtizeddel később.

Keserű méz (1992)


Roman Polanski hírhedt filmjében egy szenvedélyes szerelem közben-után egymást örökké gyötrő, de egymástól elszakadni képtelen pár kapcsolata kényszerűségből lesz nyitott: a férfi tolószékbe kényszerül, de az engedélyével és a közreműködésével a nő másokkal is élvezheti az életet. Hasonlóan bizarr felállást a Hullámtörésben is láthatunk, ott a meghökkentő megoldásokra mindig vevő dán rendezőtől, Lars von Triertől.

A kommuna (2016)


Ha már szóba kerültek a skandinávok: a hatvanas-hetvenes években az úgynevezett „szexuális forradalom" náluk indult el először a világon, és úttörők voltak a sokemberes szerelmi-szexuális közösségekkel való kísérletezésben is. Ennek a filmnek a rendezője egy ilyen kommunában nőtt fel, így első kézből tudott mesélni a poligámia szépségeiről és árnyoldalairól.


Megcsalási engedély (2017)

A tavalyi év egyik kellemes meglepetését jelentő romantikus komédiában (vagy inkább dramedyben) egy házasság előtt álló pár dönt úgy, hogy ha igazán biztosak akarnak lenni a dolgukban, akkor ki kell próbálniuk mással is a dolgot. De vajon a megcsalás már nem megcsalás attól, ha a másik engedélyt ad rá?

Marston professzor és a két Wonder Woman (2017)


Marston professzor valóban létezett: híres amerikai pszichológus és egyetemi tanár volt a harmincas-negyvenes években, és ő találta fel többek között a hazugságvizsgálót is. Emellett nyitott kapcsolatban élt a feleségével és a közös szeretőjükkel – utóbbi pedig ihletője lett Marston egy másik híres találmányának: a képregényhős Wonder Womannek.



Nyitva (2018)


Létezik kizárólagos hűség hosszú távon, sokéves távlatban is? Ennek a filmnek a főszereplői szerint nem, így aztán inkább elébe mennek a dolognak: ha előbb-utóbb úgyis megcsalnák egymást, akkor inkább tegyék azt úgy, hogy közben nem hazudnak a másiknak – és nem megy tönkre a kapcsolatuk tőle. Elméletben szépen hangzik, na de a gyakorlat mit mutat?

Október 18-a óta megnézhetjük a moziban!

7 jel, hogy az egykor élt szeretteink megpróbálnak kapcsolatba lépni velünkhttp://www.life.hu/kult/20181030-7-jel-hogy-az-egykor-elt-szeretteink-megprobalnak-kapcsolatba-lepni-velunk.htmlNehéz együtt élni a fájdalommal, ha olyan embert veszítünk el, aki kimondhatatlanul fontos volt nekünk. A médiumok állítják, hogy képesek kommunikálni az elhunytak szellemével, és abban is biztosak, hogy a szeretteink szellemei is igyekeznek az itt maradtaknak üzenni. Természetesen ezek az üzenetek olyan árnyaltak, hogy csak olyan emberek kaphatják meg, akik nyitottak, befogadóak rá, és figyelnek minden apró jelre. Íme, ezek a lehetséges „földöntúli" kapcsolódások, amelyekre érdemes odafigyelnünk. KultOrigoElhunyt Sonny Fortune szaxofonoshttp://www.life.hu/kult/20181028-elhunyt-sonny-fortune-szaxofonos-zenesz.htmlA zenész csütörtökön, 79 éves korában, New Yorkban hunyt el: több mint ötven évig volt a jazz egyik meghatározó alakja.Kult--Meghalt Ocsovai Gábor, rádióshttp://www.life.hu/kult/20181020-meghalt-ocsovai-gabor-radios.htmlElhunyt 84 éves korában Ocsovai Gábor, a Magyar Rádió örökös tagja, a Gondolat-Jel című műsor szerkesztője, magyar Pulitzer-díjas és Magyar Lajos-díjas újságíró. Kult--A szavak forradalma: Kautzky Armand most sem marad ki a bulibólhttp://www.life.hu/kult/20181021-a-szavak-forradalma-kautzky-armand-most-sem-marad-ki-a-bulibol.htmlAzt már eddig is lehetett tudni, hogy 2019-ben szintet lép a Pilvaker. Most már nem titok, hogy akkorát ugrott, hogy egészen a Papp László Budapest Sportarénánál ért földet. KultOrigo Meghalt Otis Rush blues zenészhttp://www.life.hu/kult/20180930--meghalt-otis-rush-blues-zenesz-84-eves-volt.htmlA legendás chicagói blues gitáros, Otis Rush 84 éves volt. Kult--Rövid betegség után elhunyt Peter Benson angol sorozatszínészhttp://www.life.hu/kult/20180909-rovid-betegseg-utan-elhunyt-peter-benson-angol-sorozatszinesz-fekete-vipera-sztarja.htmlPeter Benson, a Fekete Vipera című sorozat sztárja csütörtökön hunyt el, rövid betegség után.Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.