Bocuse d Or-szakácsverseny Bocuse d'Or Pohner Ádám
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Huszonnégy nemzet csapatainak részvételével rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenyének, a Bocuse d'Or-nak a világdöntőjét január 29-30-án Lyonban; Magyarországot Pohner Ádám képviseli.

A Paul Bocuse által, 32 évvel ezelőtt elindított szakácsverseny fináléját minden második évben tartják meg a franciaországi városban, a SIRHA gasztronómiai vásár keretein belül. A verseny mindkét napján 12-12 csapat készíti el fogásait, a magyarok a sorsolás szerint a keddi napon, másodikként kezdhetnek.
Európából 10 csapat kvalifikálta magát, Ázsiából és az összamerikai térségből 5-5 csapat jutott be, Afrikát 2 versenyző képviseli, további két csapat (Olaszország és Kína) pedig szabadkártyával indulhat az idei finálén.
A magyar csapat elnöke ezúttal is Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke lesz. Az idei versenyző Pohner Ádám, akit Csillag Richárd commis segít, coachként pedig Segal Viktor vesz részt a munkában. A magyar csapat felkészülését két nemzetközi kiválóság, a korábban aranyérmes Orjan Johannessen és a versenyzőként bronz-, coachként pedig aranyérmet nyert Odd Ivar Solvold is segíti.
Magyarország először 2013-ban képviseltette magát a lyoni finálén, abban az évben Széll Tamás és csapata a 10. helyet szerezték meg. 2015-ben Molnár Gábor – és mellette commis-ként Pohner Ádám – a 13. helyen végzett, majd 2017-ben Széll Tamás az európai kontinensdöntő megnyerése után a 4. helyen futott be a világdöntőben.

Forrás: @Szindbadazutazo

A csapatoknak minden évben két ételt kell elkészíteniük. A versenytémák ezúttal két tavaly elhunyt, legendás séf, Paul Bocuse és Joel Robuchon munkásságának állítanak emléket.
Az idei tányértéma egy francia klasszikus, a zöldség chartreuse lesz, amelyet meghatározott kagylófélékkel kell elkészíteni. Az ételhez csak a hivatalos versenypiacon elérhető zöldségek használhatók fel.
Ismert már a hústál kötelező alapanyaga, a csontos borjúkaraj is, kihívás azonban, hogy az ételt kötelező a csonttal együtt elkészíteni. A hústálat úgy kell megalkotni, hogy utána 14 adagban lehessen tálalni, és az ételhez minimum egy másik borjúrészt – lábat, vesét, mirigyet, májat vagy pacalt – is fel kell használni.

A Fatal Error Kulcs című dala nyerte A Dal 2019 második válogatójáthttp://www.life.hu/kult/20190127-a-fatal-error-kulcs-dala-nyerte-a-dal-2019-masodik-valogatojat.htmlSzombaton este tartották A Dal második válogatóját. Hatan csatlakozhattak a továbbjutókhoz, négyen búcsúztak. KultOrigoA Dal 2019 - Szombaton este lesz a második válogató műsor http://www.life.hu/kult/20190126-a-dal-2019-szombaton-este-lesz-a-masodik-valogato.htmlMa este rendezik A Dal 2019 második válogatóját: a Duna Televízióban és a Duna World csatornán 19 óra 30 perctől látható show-műsorból hatan jutnak tovább az elődöntőbe, és csatlakoznak a múlt heti továbbjutókhoz. KultFotó: Polyák Attila - OrigoElhunyt Dusan Makavejev, az 1968-as nemzedék kultikus filmrendezőjehttp://www.life.hu/kult/20190126-elhunyt-dusan-makavejev-az-1968as-nemzedek-kultikus-filmrendezoje.htmlNyolcvanhat évesen pénteken Belgrádban elhunyt Dusan Makavejev, az egyik legkiemelkedőbb szerb-jugoszláv filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Kult--Elhunyt Windsor Davies, a britek egyik kedvenc komikuslegendájahttp://www.life.hu/kult/20190120-elhunyt-windsor-davies-szinesz-a-britek-egyik-kedvenc-komikuslegendaja.htmlA 88 éves brit színész, Windsor Davies csak pár hónappal élte túl feleségét, aki tavaly szeptemberben halt meg. Kult--Dobó Kata Andy Vajnáról mesélt: "Olyan űrt hagyott maga után, amit nem lehet betölteni"http://www.life.hu/kult/20190126-dobo-kata-andy-vajnarol-meselt-olyan-urt-hagyott-maga-utan-amit-nem-lehet-betolteni.htmlDobó Kata és Andy Vajna sokáig egy párt alkottak, 12 éve szakítottak, ám baráti kapcsolatot ápoltak egymással. A színésznő az ATV kamerái előtt beszélt a producerről. KultOrigoEz volt Andy Vajna utolsó tévés szereplése: a sikeres filmezésről, a magyar sikerekről beszélthttp://www.life.hu/kult/20190120-ez-volt-andy-vajna-utolso-teves-szereplese-a-sikeres-filmezesrol-a-magyar-sikerekrol-beszelt.htmlAndy Vajna legutolsó televíziós interjúját a Jakupcsek Plusz című műsornak adta ősszel. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.