Andy Vajna nem került be abba az összeállításba, amelyet az Oscar-díj-átadóra készítettek az elmúlt esztendőben elhunyt filmes szakemberekről. Özvegye is kikelt magából.

Ahogyan minden évben, úgy ezúttal is megemlékeztek az Oscar-gálán azokról a filmes szakemberekről, akik az elmúlt évben vesztették életüket. Ezúttal olyan elhunyt hírességek kerültek be az összeállításba, mint például Burt Reynolds, Bernardo Bertolucci, Milos Forman és Stan Lee.

A videóban nem említették meg Andy Vajnát. A Moziverzum stúdiójában ülők sajnálatukat fejezték ki ezzel kapcsolatban. Dudás Viktor filmkritikus szerint lehetséges, hogy a magyar filmmogul halála óta eltelt rövid idő miatt maradt ki, de az is előfordulhat, hogy csak azokra összpontosítottak, akiket korábban jelöltek díjra.

Vajna Timi az Oscar-gála után Insta-storyban osztotta meg felháborodását az üggyel kapcsolatban, valamint lefotózta azt a dokumentumot is, amelyet elküldtek az akadémiának, és amiben közlik az ismert producer halálát. Felháborítónak és szomorúnak tartja az esetet az özvegy, aki azt is elárulta, nem hagyja annyiban a dolgot.