Tolvajokat fogtak Újbudán: 189 ezer forint értékű könyvet loptak egy üzletből

tolvaj rendőrség könyvek olvasás könyv Budapest lopás Újbuda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jelek szerint olvasni támadt kedve a nagykátai K. Ernőnek és két húgának. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozói egy újbudai bevásárlóközpontban fogták el a két nőt és a férfit. Egy üzletből egy óra leforgása alatt 73 könyvet loptak el 189 ezer forint értékben.

A 39 éves nagykátai K. Ernő két húgával május 13-án dél és délután 1 óra között egy újbudai bevásárlóközpont könyvesboltjából három alkalommal több mint 189 ezer forint értékben lopott el könyveket, diafilmeket és foglalkoztató füzeteket – írja a Police.hu.

A férfi megfigyelte az eladók és a biztonsági őr mozgását, majd bement a boltba, több pultról könyveket vett le, majd azokat egymásra pakolta, és egy asztalon hagyta. Az összekészített könyveket ezután az egyik húga felvette, majd azokat a nála lévő speciálisan bélelt táskába pakolta. A nő ezt követően elhagyta a bevásárlóközpontot, a lopott könyveket bepakolta egy autóba, majd ismét visszament az üzletbe. Az elkövetők ezután még két alkalommal loptak az üzletből, a könyveket K. Ernő készítette össze, majd azokat először a 21 éves húga, később a 26 éves húga pakolta el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály zseblopási nyomozói felfigyeltek az elkövetőkre, és a helyszínen tetten érték őket. K. Ernőt az üzlet előtt, két pándi társát pedig a bevásárlóközpont előtt fogták el. Az elkövetők autójában hiánytalanul megtalálták az ellopott könyveket, termékeket, így az okozott kár teljes mértékben megtérült.

A nyomozók a két nőt és a férfit előállították a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – a kerületi nyomozók lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratot bíróság elé állítási javaslattal átadta az illetékes ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.