Sziget: Ed Sheeran koncertje szerdán lesz, de már telt házas

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Noam Galai -
Sziget Ed Sheeran teltház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már telt házasnak tekinthető Ed Sheeran koncertje, amely a Sziget nyitónapján, vagyis szerdán lesz. 

A 27. Sziget Fesztivál szerdai nyitónapja máris telt házasnak számít: ekkor lép fel Ed Sheeran. A szervezők tájékoztatása szerint az utolsó, augusztus 13-i napra, amikor a Foo Fighters és a Twenty One Pilots is színpadra lép, szintén valószínű a telt ház.

Ed Sheeran a Sziget nyitónapján lép fel Forrás: AFP/2018 Getty Images/Noam Galai

"Idén először nem csak zenei előadók lépnek a Sziget Nagyszínpadára. A Love Revolution kampány jegyében a koncertek közötti átállások alatt mások mellett Jane Goodall ENSZ-békenagykövet, világhírű csimpánzkutató, Emi Mahmoud költő, aktivista, az UNHCR jószolgálati nagykövete vagy az amerikai táncos Drew Dollaz szól a közönséghez" - mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a hétfői sajtóbejáráson.

Bár a fesztivál csak szerdán kezdődik, mintegy tízezer ember van már a Szigeten. Az idei fő zenei attrakciók között lesz még a National, Macklemore vagy Post Malone; most is lesz nagy utcaszínház, újcirkusz, Világfalu és Civil Sziget. Külföldről Nagy-Britanniából jön a legtöbb látogató, utána a hollandok következnek - írja az MTI.

A Halálos iramban-sorozat 2006 óta leggyengébb bevételével nyitott a Hobbs & Shawhttp://www.life.hu/kult/20190805-a-halalos-irambansorozat-2006-ota-leggyengebb-bevetelevel-nyitott-a-hobbs-shaw.htmlA Halálos iramban-sorozat 2006 óta leggyengébb, 60,8 millió dolláros bevételével nyitott a hétvégén Észak-Amerikában a 18 éves széria első különálló filmje, a Halálos iramban: Hobbs & Shaw. Kult--Elhunyt D. A. Pennebaker Oscar-díjas amerikai dokumentumfilmeshttp://www.life.hu/kult/20190804-elhunyt-d-a-pennebaker-oscardijas-amerikai-dokumentumfilmes.htmlKilencvennégy évesen elhunyt D. A. Pennebaker Oscar-díjas amerikai dokumentumfilmes. KultOrigo64 éves korában elhunyt Joe Longthorne műsorvezető: családja tudatta a hírthttp://www.life.hu/kult/20190804-64-eves-koraban-elhunyt-joe-longthorne-musorvezeto-csaladja-tudatta-a-hirt.html64 évesen hunyt el a népszerű műsorvezető, Joe Longthorne. KultOrigoÖtvenkét alkotás versenyez a Bujtor István Filmfesztiválonhttp://www.life.hu/kult/20190803-otvenket-alkotas-versenyez-a-bujtor-istvan-filmfesztivalon-balatonszemesen.htmlÖtvenkét alkotás szerepel a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában. A 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő seregszemlét augusztus 17. és 20. között tartják Balatonszemesen. KultOrigoA filmtörténelem legkarizmatikusabb női vámpírjaihttp://www.life.hu/kult/20190802-a-filmtortenelem-legkarizmatikusabb-noi-vampirjai.htmlA vámpírok mindig is elvarázsolták az embereket. Az őket körülvevő legendák és talányok a művészeket időről időre arra sarkallták, hogy új oldalukról mutassák be ezeket a halhatatlan lényeket. A filmipar elsősorban a férfi vérszívókra helyezte a fókuszt, de szerencsére akad pár igen karizmatikus női vámpír is. Kult--Öt film és sorozat, amit ne hagyj ki augusztusbanhttp://www.life.hu/kult/20190801-augusztusi-filmajanlo.htmlHónapról hónapra igyekszünk összegyűjteni azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát augusztus ajánlott filmjei és sorozatai. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.