Állatkertek Éjszakája család program
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma este rendezik meg az Állatkertek Éjszakája programsorozatot az ország tizenkét településének tizenhárom állatkertjében, vadasparkjában, állatos bemutatóhelyén. A Fővárosi Állat- és Növénykertben és a Budakeszi Vadasparkban este 7 órától éjfélig várják a nagyközönséget programokkal, látnivalókkal és élményekkel.

A nyár utolsó péntek estéje hagyományosan az Állatkertek Éjszakája dátuma. A programban részt vesz a Budakeszi Vadaspark és a Fővárosi Állat- és Növénykert mellett a szintén budapesti Tropicarium, debreceni a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, a győri Xantus János Állatkert, a Jászberényi Állat- és Növénykert, a Kecskeméti Vadaskert, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium, a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, a Szegedi Vadaspark és a veresegyházi Medveotthon is.

A Fővárosi Állat- és Növénykertbe a főbejáraton, az Elefántház melletti kapun és a Holnemvolt Vár kapuján is be lehet majd lépni, éjfélig lehet majd a kert területén maradni. Az állatkert több pontján az épületekre, a sziklafelszínre és a fák lombkoronájára vetített fényfestésben lehet majd gyönyörködni. A főkapunál filmvetítés és arcfestés fogadja a látogatókat, ott lesz a QuartzBox homok- és festékanimáció vetítés helyszíne is. Állatbemutatókat, látványetetést és tréninget is láthatnak a látogatók: például oroszlánfóka-tréninget esti kivilágításban, elefánttréninget, zsiráf- és orrszarvúetetést. Sőt látványetetést tartanak a cebui disznóknál, a komodói sárkányoknál, az aldabrai óriásteknősöknél és a kis tigrispitonoknál is.

Fővárosi Állat- és Növénykert ‎- Állatkertek Éjszakája 2019. Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert /Facebook


A Budakeszi Vadaspark is izgalmas programokat kínál az Állatkertek Éjszakáján: a napnyugta után induló túrákon az érdeklődők bepillanthatnak a vadak éjjeli életébe. A szakvezetések során nemcsak az éjszakai állatokkal és azok szokásaival ismerkedhetnek meg, hanem az erdőben hallható hangok és neszek forrásaival is. Láthatóvá válik az éjjeli rovarvilág, a látványetetések és állatbemutatók mellett pedig számos foglalkoztató várja a kicsiket és a nagyokat.

Ahogy az elmúlt években, idén is lesz lehetőség kombinált jegyek váltására, amelyek a Fővárosi Állat- és Növénykert mellett a Budakeszi Vadasparkba és a Tropicariumba is érvényesek. A budapesti Tropicariumban az utolsó nyári hétvégén mindennap látványetetésekkel várják a közönséget: pénteken este kőhal, aligátor, tatu és muréna, szombaton délelőtt kajmán, rája, majom és keselyűteknős, vasárnap délelőtt pedig rája, majom és piranha etetését nézhetik meg a látogatók.

A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban is megismerheti a közönség a kert titokzatos éjszakai életét. A látogatók szakvezetéseken leshetnek a kulisszák mögé, ehető növényeket és rovarokat kóstolhatnak, és az idén is átadnak egy új állatbemutatót. Egész este közlekedik a kisvasút, és üzemel a Vidámpark.
A győri Xantus János Állatkertben 22 óráig várják a vendégeket. A közönség megfigyelheti a tigrisek, a medvék és a vadkutyák etetését, emellett "nem szeretem" állatokkal, kígyókkal, csótányokkal is találkozhat.

A Kecskeméti Vadaskertet fáklyákkal világítják meg ezen az estén, és családias hangulatú programokkal készülnek. A gondozók többek között tigrisek, majmok, lámák, oroszlánok etetését mutatják be, hüllőshow-val készülnek, emellett a Csörömpölők Együttes is koncertet ad.

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark 23 óráig várja a közönséget, minden korosztály számára kínálnak programokat. Érdekes hüllőkkel, kétéltűekkel és rovarokkal ismerkedhetnek meg a látogatók, akik csillagászbemutatón is részt vehetnek, a denevéreket, a tigriseket, a medvéket, a mosómedvéket, az éjszaka aktív állatokat is megfigyelhetik. A Magyar Madártani Egyesület munkatársainak közreműködésével a Bükki Nemzeti Park éjjeli ragadozó madaraival is megismerkedhetnek a látogatók.

A Pécsi Állatkertben pénteken és szombaton is lesznek programok. Látványetetések, fényfestés, koncertek, tűzzsonglőr-bemutatók, csillagászati programok, bátorságpróbák is várják az érdeklődőket.
Az események részletes programjai az állatkertek honlapján olvashatók.

Hétköznapi tárgyak kelnek életre a művész képeinhttp://www.life.hu/kult/20190829-hetkoznapi-targyak-kelnek-eletre-a-muvesz-kepein.htmlSean Charmatz illusztrátor az egyszerű hétköznapi tárgyakból varázsol vicces karaktereket. KultOrigoKerekezz a moziban, íme a legjobb biciklis filmekhttp://www.life.hu/kult/20190827-a-legjobb-biciklis-filmek.htmlAugusztus végén kerül a hazai mozikba a Raoul Taburin című francia film, amely főhőse egy kisvárosi kerékpáros legenda – aki valójában nem is tud biciklizni. A filmtörténelemben számos nagyszerű alkotás adózott már a kétkerekű szenvedélynek, így megragadtuk az alkalmat, hogy listára gyűjtsük a kedvenc biciklis filmjeinket. Kult--Programajánló: ezeken az eseményeken kapcsolódhatsz kihttp://www.life.hu/kult/20190826-programajanlo-ezeken-az-esemenyeken-kapcsolodhatsz-ki.htmlAttól, hogy hamarosan vége a nyárnak, a programokból nem lesz kevesebb. Jobbnál jobb alkalmunk adódik kihasználni az utolsó hétvégét a tanítás megkezdése előtt, de utána sem kell csüggedni, ugyanis kikapcsolódási lehetőségekből szeptemberben sem lesz hiány! Nézzük, mivel foglalhatjuk el magunkat. KultOrigoElhunyt Kocsár Miklós zeneszerző, a nemzet művészehttp://www.life.hu/kult/20190829-elhunyt-kocsar-miklos-zeneszerzo-a-nemzet-muvesze.htmlÉletének 86. évében, csütörtökön elhunyt Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA Titkársága az MTI-vel. KultOrigoA Roman Polanskiról folyó vitával nyílt meg a velencei filmfesztiválhttp://www.life.hu/kult/20190829-a-roman-polanskirol-folyo-vitaval-nyilt-meg-velencei-filmfesztival.htmlA Roman Polanskiról folyó vitával nyílt meg szerdán a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, Alberto Barbera fesztiváligazgató és Lucrecia Martel argentin rendező, a zsűri elnöke nemzetközi sajtótájékoztatón adott hangot eltérő véleményének a lengyel rendező legújabb filmjének meghívásáról és a női rendezők hiányáról a versenyprogramban. Kult--A világ legnagyobb gyermekáldozati helyét tárták fel Perubanhttp://www.life.hu/kult/20190828-a-vilag-legnagyobb-gyermekaldozati-helyet-tartak-fel-peruban-1.htmlPerui régészek 227 olyan gyermek földi maradványait találták meg, akiket a prekolumbiánus csimu kultúra rituáléja szerint áldoztak fel az istenek kiengesztelésére. Feren Castillo archeológus szerint a felfedezés példa nélküli a világon. Kult--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.