Liam Hemsworth film forgatás sorozat kínos Éhezők viadala Trónok harca Emilia Clarke
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindegy, hogy filmet vagy sorozatot forgatnak, az mindenképpen közös bennük, hogy nagyon őrült dolgok tudnak történni a színfalak mögött és a munkálatok alatt. Hatalmas csapat összehangoltan, de olykor káoszba fordulva dolgozik azon, hogy a nézők végül elégedettek legyenek. És persze gyakran előfordul, hogy nem minden megy a tervek szerint: valamilyen külső behatás vagy a színészek állapota érdekes helyzeteket szülhet, ebből szedtünk össze néhányat. Nézd meg, milyen kínos dolgok történtek már forgatásokon.

Liam Hemsworth - Az éhezők viadala

Az éhezők viadala egy kegyetlen történetet tárt a nézők szeme elé egy olyan világról, amelyben a gyermekek szó szerint élet-halál harcot vívnak egymással. A filmek három főszereplője, Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Liam Hemsworth rengeteg időt töltöttek együtt a forgatások miatt, barátokká váltak a munkálatok során, és mint olyanok, gyakran ugratták is egymást. Liam Hemsworth egy forgatási szünetben komoly csínyt eszelte ki: egy halottnak tűnő bábut helyezett el Jennifer Lawrence lakókocsijában. A hatás pedig nem maradt el! Ahogy Jennifer Lawrence benyitott és megpillantotta a bábut, ijedtében még be is pisilt...

Jennifer Lawrence és Liam Hemsworth Forrás: NORTHFOTO/T.C.D / Visual Press Agency


Emilia Clarke - Trónok harca

A Trónok harca ugyan már véget ért, elfelejteni soha nem fogják a rajongók és nem csak az utolsó évad kiábrándító megvalósítása miatt. A készítési folyamata a sorozatok történelmének egyik legbonyolultabbja és legösszetettebbje, több országon és kontinensen átívelő helyszínekkel. A jelmezek és a kiegészítők is nagyon nagy hangsúlyt kaptak, a készítők a legapróbb részletre is odafigyeltek. Emilia Clarke, aki a sárkányok anyját és a még megannyi titulussal rendelkező Daenerys Targaryent játszotta egy alkalommal nagyon kínos helyzetbe került, amikor teljesen meztelenül művérrel beborítva elment a szünetben a mosdóba, ahonnan azonban már kijönni nem tudott, ugyanis szinte szó szerint odaragadt.

Emilia Clarke, mint Daenerys Targaryen Forrás: HBO


Emily Blunt - Sorsügynökség

A brit színésznő megannyi produkcióban bizonyította már, hogy milyen kivételes tehetség, és milyen csodás dolgokra is képes. A vígjátékokban és a komoly, drámai művekben is hiteles, ráadásul még táncolni is tud. Ennek ellenére azonban nem minden táncos szerepben sikerült neki bebizonyítania, hogy a mozgás is azok közzé a tevékenységek közé tartozik, melyeket kiválóan űz. A 2011-ben bemutatott Sorsügynökség című film felvételein legalábbis nem ment neki olyan simán, pedig egy profi kortárs táncost alakított. A nagy jelenete látványosra sikerült, csak épp nem úgy, ahogy szánták. Emily Blunt beismerte, hogy hihetetlenül látványos esést produkált a felvételeken. Mivel filmben ez egy igen megható és nagy erejű pillanat, kiváltképp kínos volt Emily számára a sikertelenség.

Emily Blunt a Sorsügynökség című filmben Forrás: Universal Studios


Zach Galifianakis - Tru Calling

A vígjátéksztár karrierje tulajdonképpen arra épül, hogy a színész vállaltan kissé furcsa, és erre a karakterére alaposan rá is játszik. Ő az, aki semmiképp nem akar beállni a sorba, és mindent meg is tesz azért, hogy ne olvadjon bele a környezetébe. Ha pedig nem kedveli túlságosan azt a produkciót, amiben benne van, az egész stáb életét képes megkeseríteni – ez történt a Tru Calling című televíziós sorozat forgatása alatt is. Zach Galifianakis egyetlen célja az volt, hogy kirúgják a produkcióból, és ezért mindent meg is tett kezdve attól, hogy a főszereplő Eliza Dushkut lekövérezte egészen addig, hogy a történetírókat hangosan pocskondiázta. Zach Galifianakis tehát mindent megtett azért, hogy az egész stáb rosszul érezze magát, és így vagy úgy, de végül a célját is elérte. Habár őt nem rúgták ki, a sorozatot végül levették a műsorról.

Zach Galifianakis (balra) a Tru Calling szereplőivel Forrás: NORTHFOTO/Wiese/face to face/Wiese/Face To Face

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.