Fluor Tomi: „Minden generáció ugyanolyan vad!"

Forrás: Mark Somay -
Fluor Tomi Pilvaker
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Red Bull Pilvaker csapata 2020. márciusában második alkalommal tölti meg költészettel a Papp László Budapest Sportarénát. Az esten fellépő zenei előadók és színművészek a hagyományokhoz híven a magyar irodalom legnagyobb költői által inspirált dalokkal tisztelegnek az 1848-as események emléke előtt.

„Az első Aréna Pilvaker előtt tele voltunk kétséggel, nagyon izgultunk, hogy meg tudjuk-e ugrani a feladatot, „legyőzni" a hely monumentalitását" – árulta el Takács Ákos, a Pilvaker ötletgazdája.

„Rengeteg szeretetet kaptunk, hatalmas élmény volt mindannyiunknak, hogy több mint 12 000 emberrel együtt ünnepelhettük március 15-ét. Ez a sokezer fős közönség együtt szavalta, énekelte József Attilát, Adyt és Petőfit, megtelt az Aréna költészettel. Másnap én már úgy ébredtem, hogy tudtam, min szeretnék javítani, mit lenne jó máshogy csinálni 2020-ban. Talán mondhatom, még több ötletünk és álmunk van, mint tavaly, ezeket szeretnénk az alkotótársakkal megvalósítani" - tette hozzá.

A 2020-as Pilvaker teaservideóját, amelyet az Egy estém otthon című Petőfi-vers inspirált, a Petőfi Irodalmi Múzeumban forgatták. A videó az alkotók szerint arra reflektál, hogy Petőfi apja nem ismerte el a költő hivatását, sérelmezte azt, hogy fia nem lett kétkezi munkás. A felvételen sok ismert arc feltűnik, mint például Fura Csé, Marsalkó Dávid, Deego, Diaz, Járai Márk, a Pilvaker-csapatban ezzel a dallal debütáló Siklósi Örs és Fluor Tomi is.
Pilvaker Forrás: Mark Somay
Forrás: Mark Somay

A 2020-as március 15-i Red Bull Pilvakeren fellép többek között Deego, Diaz, Fluor Tomi, Fura Csé, Járai Márk, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Papp Szabi, Sub Bass Monster, Szakács Gergő, Szivák Zsolt és még sokan mások. Az este kihagyhatatlan fellépője, a Pilvaker oszlopos tagja, Kautzky Armand színművész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.