Tudtad, hogy milyen viharos viszony fűzte az apjához? Hogy mi köti össze a Trainspottinggal? Hogy milyen függőségekkel küzdött? Ha nem, akkor olvasd végig a cikkünket, amiből a fentieken túl még sok más érdekességet is megtudhatsz a születésnapos Gerard Butlerről.

1.Mindenki skótként, sőt a jelenleg élő egyik leghíresebb skót színészként tartja számon, pedig bár Skóciában született és nevelkedett, a családja igazából ír származású.

Gerard ButlerForrás: Getty Images/WireImage/Vera Anderson

2.Az édesapjával viharos volt a viszonya. A szülei elváltak egészen kicsi korában, az apja pedig ezután nem tartotta velük a kapcsolatot, így kettő és tizenhat éves kora között nem is találkozott vele. (Ebből következően nem is volt róla egyáltalán emléke.) Tizenhat éves kora után viszont újjáéledt a kapcsolat, és egészen közel kerültek egymáshoz, de sajnos nem sokáig, mert az apja néhány évvel később, Gerard egyetemista korában elhunyt.

3.Az egyetemen jogot hallgatott, és komolyan az ügyvédi pályára készült, sőt ő volt a jogászhallgatók diákönkormányzatának vezetője is megnyerő személyiségének, és kiváló szociális érzékének köszönhetően.

4.A színpad már ekkor sem állt távol tőle. Egy rock and roll banda, a Speed énekeseként rendszeresen a közönség elé lépett. A kiváló énekhangját később Az operaház fantomjának címszerepében is kamatoztatta a filmvásznon.

5.Egy londoni kávézóban felfigyelt rá a híres brit színész Steven Berkoff (Mechanikus narancs, Beverly Hills-i zsaru), és egy kis szerepet ajánlott neki az egyik színpadi előadásában. Butlernek annyira bejött a dolog, hogy felhagyott a jogászkodással a színészet kedvéért, Berkoffal pedig később az Attila, Isten ostora című minisorozatban együtt is játszottak.

6.A színészi karrierje első két évében nem kapott annyi munkát, hogy meg tudjon élni belőle, így aztán mindenféle alkalmi munkákból tartotta el magát. Dolgozott pincérként és telemarketingesként is, az egyik munkahelyén pedig az volt a feladata, hogy elmagyarázza, hogyan működnek a gyerekjátékok.

7.Ő játszotta a főszereplő Rentont a Trainspottingban – nem, nem tévedésről van szó, hanem a híres kultfilm londoni színpadokon futó verziójáról.

8.Élete első filmszerepét a Botrány a birodalomban című 1997-es moziban kapta, aminek a forgatása nem csak emiatt maradt emlékezetes a számára. Az egyik felvételek közti szünetben ugyanis épp az édesanyjával piknikezett egy folyóparton, amikor segélykiáltásokat hallott, és azonnal a vízbe ugorva egy fulladozó fiatal fiút mentett ki a hullámok közül. Kitüntetést kapott a bátorságáért, de szerinte bárki más is ugyanezt tette volna a helyében.

Gerard Butler a Botrány a birodalomban című filmbenForrás: YouTube

9.A Pierce Brosnan-korszak után ő volt az egyik legfőbb esélyes, hogy a következő James Bond legyen. Nem így történt, de azért így is játszott James Bond-filmben, A holnap markában címűben egy kisebb epizódszerep jutott neki még a karrierje kezdetén.

10.Állandóan próbál leszokni a dohányzásról, ennek érdekében pedig mindenféle módszert kipróbált már a tapaszoktól kezdve a hipnózison át a lézeres kezelésig. A leghosszabb idő, amit kibírt cigi nélkül, a 300 készítésének fél éve volt, de a forgatás után azonnal újra dohányozni kezdett.

11.Óriási focirajongó, a kedvenc klubja pedig a Celtic Football Club. Egy alkalommal még pályára is lépett a színeikben, lehetőséget kapott egy 2011-es jótékonysági meccsen a Manchester United ellen.

Gerard Butler a jótékonysági meccsen többek között Edward Norton, Mike Myers és James McAvoy társaságábanForrás: Getty Images/WireImage/Shirlaine Forrest

12.Fiatalkorában masszívan ivott, amivel 27 évesen hagyott fel végleg. Saját bevallása szerint korábban előfordult, hogy részegen üvegeket tört össze a saját fején, száguldó autók között rohangált, vagy hogy véres sebekkel a testén, semmire sem emlékezve ébredt fel kilométerekre onnan, ahol inni kezdett.

13.Háromszor jelölték Arany Málnára, kétszer a Legrosszabb férfi színész kategóriában (az Egyiptom istenei és az Exférj újratöltve című filmjeiért), egyszer pedig a Legrosszabb mozis páros kategóriában (szintén az Exférj újratöltvéért) Jennifer Anistonnal.

14.A két színészi példaképe Gary Oldman és Christian Bale, utóbbinak megpróbált az örökébe is lépni, amikor komolyan kampányolt Batman szerepéért (amit végül Ben Affleck kapott meg). A színész kollégák közül a legközelebbi barátja Bradley Cooper.

Bradley Cooper és Gerard ButlerForrás: Getty Images/WireImage/Jeffrey Mayer

15.Híresen jó fej a filmjei forgatásán, imád együtt lógni a stábtagokkal és a rajongókkal, nincsenek semmiféle sztárallűrjei. Saját bevallása szerint ő csak egy egyszerű skót fickó, aki történetesen színészkedésből él.