Színészek, akik hazudtak egy-egy szerepért: mindent megtettek azért, hogy megkapják

Forrás: Universal Pictures -
Nicolas Cage Ben Hardy magazin Eddie Redmayne Paul Mescal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazudni nem szép dolog, de a füllentés amolyan szürke zónába esik, főleg ha egy vágyott munka megszerzéséről van szó. Bizony a nagy színészek is tódítottak olykor a képességeikről, ha nagyon szerettek volna egy bizonyos szerepet. Persze a titok nem marad örökké rejtve, a hazugságok pedig kreatív megoldásokat igényeltek végül. 

Ben Hardy

Ben Hardy annyira szerette volna eljátszani Roger Taylor szerepét a Bohém rapszódia című filmben, hogy hazugsághoz folyamodott, és azt állította, tehetséges dobos. A film rendezője ugyanis kifejezetten olyan embert keresett, aki tud ezen a hangszeren játszani. Miután kiderült a turpisság, Ben Hardynak nem volt más választása, kénytelen volt megtanulni dobolni, legalább azokat a számokat, amik a filmhez kellettek. Sikerrel vette az akadályt.

Miután Ben Hardy megkapta a szerepet, kénytelen volt megtanulni dobolni Forrás: Youtube

Eddie Redmayne

Az Oscar-díjas színész sem volt teljesen őszinte, amikor részt vett az Elizabeth: Az aranykor című film szereplőválogatásán. Anthony Babington szerepére jelentkezett, és azt hazudta, hogy tud lovagolni. Amikor azonban eljött a forgatás ideje, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Eddie Redmayne tudása nem üti meg a szükséges szintet, ezért kaszkadőröket kellett alkalmazni a lovaglós jelenetekben.

Eddie Redmayne helyett kaszkadőröket kellett alkalmazni a lovaglós jelenetekben Forrás: Universal Pictures

Nicolas Cage

Köztudott, hogy Nicolas Cage a Változó világ című vígjátékban kezdte pályafutását, ám az kevésbé, hogy nem azt a szerepet játszotta el végül a filmben, mint amire beválogatták. Eredetileg ugyanis az egyik főszereplőt, Brad Hamiltont alakította volna, ám kiderült, hogy a színész hazudott a koráról. 18 évesnek vallotta magát, holott még csak 17 éves volt, és az akkori törvények megakadályozták, hogy ilyen idősen annyi órát forgasson, mint ami a film elkészítéséhez szükséges volna. Ezért végül egy mellékszerepet kapott: ő alakította Brad barátját.

Nicolas Cage (jobbra) végül egy mellékszerepet kapott a Változó világ című vígjátékban Forrás: Universal Pictures

Paul Mescal

Paul Mescal kis híján elvesztette a Normális emberek című sorozat főszerepét, miután kiderültek hazugságai. A rendező olyan színészt szeretett volna, aki tud vezetni, ezzel szemben Paulnak még csak jogosítványa sem volt, vagyis a tudástól eléggé távol állt. A színész azonban nem esett kétségbe, beiratkozott egy intenzív vezetéstechnikai kurzusra, így az övé maradhatott a szerep.

Paul Mescal beiratkozott egy intenzív vezetéstechnikai kurzusra, így az övé maradt a szerep Forrás: Hulu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.