Sharon Stone frissen megjelent emlékirataiban mesél az Elemi ösztön forgatásáról, és a film leghíresebb jelenetéről, amiben egy pillanatra megvillantotta a lába közét.

Sharon Stone azt mondja, az Elemi ösztön forgatásán ígéretet kapott arra, hogy semmi fog sem látszani a híres kihallgatási jelenetben. A Fanity Fairben megjelent visszaemlékezéseiből kiderül, hogyan szembesült azzal, hogy mégis megmutatta legintimebb testrészét:
"Nem csak a rendező volt ott, hogy kettesben nézzük vissza a jelenetet, és megvitassuk azt, a szoba tele volt ügynökökkel és ügyvédekkel, akiknek többnyire semmi köze nem volt a filmhez. Így szembesültem azzal, hogy a felvételen ott a vaginám, pedig korábban azt ígérték, hogy semmi sem fog látszani. Azt mondták, azért kell levennem a bugyimat, mert a fehér szín visszatükrözi a fényt."

Paul Verhoeven, a film rendezője ezzel szemben 2017-ben az ICON magazinnak azt mondta, hogy Stone pontosan tudta a felvétel készültekor, hogy mi történik:
"Sharon hazudik. Minden színésznő tudja, mi fog látszani, ha megkérik, hogy vegye le a fehérneműjét és szemben van vele egy kamera."

A rendező úgy emlékszik, hogy a jelenet forgatásakor Sharon teljes nyugalommal egyezett bele mindenbe, tisztában volt a dolgokkal. Amikor azonban meglátta a jelenetet, őrjöngött. Az ügynöke azt mondta neki, hogy tönkremegy a karrierje, és azt kérték a renezőtől, hogy vágják ki ezt a részt. Ekkor Verhoeven emlékeztette arra, hogy megmutatta neki az eredményt, ő pedig elfogadta azt. Stone erre csak annyit válaszolt: "Fuck you!"