8 film, amit legalább egyszer meg kell nézned anyukáddal

anyák napja filmajánló film szülő anya magazin gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Ugyan ez csupán pár hét múlva lesz esedékes – idén május másodikára esik -, de az anyukákkal töltött idő mindig értékes. Mostanában a programok nagy részét a filmezés teszi ki, épp ezért összegyűjtöttünk pár olyan szuper filmet, amit érdemes anyukáddal közösen megnézned.

Az anyák napja remek alkalmat szül arra, hogy meglepd édesanyádat valami igazán különleges ajándékkal, akár már a nagy nap előtt is. Bár sok mindennek örülne, azt érdemes mindig szem előtt tartani, hogy az anyák mégis a legjobban a gyermekeikkel töltött minőségi időt élvezik a legjobban. Ez pedig fokozottan igaz akkor, ha egyébként ritkábban találkoznak velük.

Mi lehet jobb módja annak, hogy közös időt töltsetek a járvány idején, mint hogy a kanapén megnézzetek egy filmet? Vegyetek magatok elé popcornt és üdítőt, és válasszatok a legszuperebb filmek közül, melyek mindegyikét érdemes lenne legalább egyszer közösen megnéznetek.

Édesek és mostohák (1998)

A mostohaanyához való alkalmazkodás sosem könnyű, még akkor se, ha a szóban forgó mostohaanya Julia Roberts. A dolgot különösen nehézzé teszi annak a ténye, hogy ezzel egyidőben a gyerekeknek közben búcsút kell venniük halálosan beteg anyukájuktól. Közösen pityergős film!

Édesek és mostohák (1998) Forrás: Northfoto

Mindenütt jó (1999)

Ebben a filmben Susan Sarandon és Natalie Portman egy anyát és lányát alakítják, akik együtt költöznek Kaliforniába, hogy megvalósítsák hollywoodi álmaikat, de a dolgok nem a tervek szerint alakulnak.

Mamma mia 1-2. (2008-2018)

Lehetne még klasszikusabb filmet találni az anya-lánya kapcsolatról? A Mamma Mia filmben minden megvan: remek zene, romantika, dráma, és a csodás Meryl Streep. Ne álljatok meg, nézzétek meg a második részét is, egyből utána.

Rossz anyák (2016)

Anyának lenni nem egyszerű, de a nehézségeket és az elvárások alatti nyomást ilyen viccesen talán egy film sem mutatja be. Mi lett volna, ha anyukád gyerekkorodban úgy dönt, többé nem próbál meg jó anya lenni? Most megtudhatod!

Oroszlán (2016)

Ez a díjnyertes, igaz történet alapján készült film egy férfiról szól, aki 5 éves korában elkeveredett, és felnőttként elindul, hogy megtalálja rég elveszett családját. Az Oroszlán emlékeztetni fog a család fontosságára, és még jobban értékelni fogod az anyukádat, ő pedig téged - bár úgy hiszem, ez a fajta szeretet nem igazán fokozható.

Várandósok - Az a bizonyos kilenc hónap (2012)

A vidám, ám olykor kifejezetten drámaian komoly film öt olyan pár életét mutatja be, akik babát várnak. Gyermeket a világra hozni bizony nem egyszerű feladat, és nem a szülés a legnehezebb része.

Szeka-túra (2012)

Végre egy film, ami az anya-fia kapcsolatra összpontosít. Méghozzá egy vígjátékban, amiben a felnőtt fiú és édesanyja egy autóban vágnak neki az országnak. Kitűnő szórakozás, még lányoknak is.

Kubo és a varázshúrok (2016)

Ez a speciális gyurma technikával készült fantasy film ne tévesszen meg senkit, nem gyerekeknek szól. A szülők és az identitás kapcsolata, a felmenőkkel való viszony, valamint az elengedés képessége jelenik meg ebben a mesében, gyönyörű szimbólumokkal kísérve. Könnyezős!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.