A Bridgerton család előzménysorozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyértelműen A Bridgerton család lett a Netflix legsikeresebb sorozata, az első hónapban elért 82 milliós megtekintésével. Várható volt tehát, hogy folytatni fogják.

A pletykás nemesek történetéhez már készül is a folytatás, a rajongók azonban nem csak ennek örülhetnek. A Netflix ugyanis berendelt egy testvérsorozatot is, aminek középpontjában Zsófia Sarolta királyné áll majd.

5 dolog, amit imádtam a Bridgerton család című sorozatban Forrás: Netflix

A Hollywood Reporter szerint az előzménysorozat a fiatal Zsófia Sarolta királynéről fog szólni, de A Bridgerton családból jól ismert Violet Bridgerton és Lady Danbury karakterét egészen biztosan láthatják majd a nézők.

Miért épp őt emelték ki a készítők? Az 1744-ben született mecklenburg-strelitzi hercegnő, későbbi birt királynő, Zsófia Sarolta személyisége és élettörténete egyrészt nagyon érdekes, másrészt eleve nagy port kavart, hogy fekete bőrű színésznőre osztották a szerepet, miközben a történészek úgy vélik, hogy portugál felmenői voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.