Sokkal több mint testőr A testőr A három testőr testőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezen a héten mutatták be a mozik a Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson fémjelezte Sokkal több mint testőr második részét, ami ismét egy merőben szokatlan és humoros szakmai kapcsolat kalandos krónikája. Ez a bizonyos szakma pedig a testőröké, akiknek ebből az alkalomból listára gyűjtöttük a legjelesebb filmes képviselőit.

A testőr

Egy gazdátlan szamurájt a vándorlása közben egy olyan településre vetődik, aminek lakóit rettegésben tartja két bűnbanda háborúzása. Mindkét oldal megpróbálja felbérelni a jövevényt, aki ezt kihasználva elkezdi kijátszani egymás ellen a szembenálló feleket. Ha nem láttad Akira Kuroszava klasszikus szamurájmoziját, de mégis ismerős a sztori, az nem véletlen: ezt a filmet dolgozta fel a Clint Eastwood-féle Egy maréknyi dollárért és a Bruce Willis-féle Az utolsó emberig is. Legendás alkotásról van tehát szó, és legendás a benne megjelenő testőr alakja is.

A három testőr-filmek

A régi uralkodókat nem csak néhány ember, hanem egy komplett katonai testület védte, amibe tartozni komoly rangot jelentett. Az ifjú D'Artagnan is próbálja megbecsülni magát veterán társai mellett Dumas híres kalandregényében, amiből majd' minden évtizedben elkészül az aktuális moziváltozat is.

Célkeresztben

Clint Eastwood kivételesen nem másokra lőtt, hanem mások lövéseit próbálta megakadályozni ebben a politikai thrillerben, méghozzá egy olyan elnöki testőr szerepében, akinek a szakmai múltján már esett egy csúnya folt a Kennedy-gyilkossággal. De amikor a mostani elnököt is veszély fenyegeti, senki és semmi sem állíthatja meg!

Több, mint testőr

A kilencvenes évek kultikus szerelmesfilmjében a csodás Whitney Houston és a rá vigyázó Kevin Costner zúgott egymásba nagy izgalmak és még nagyobb slágerek közepette. A lányszobák falára kikerültek a testőr Costner poszterei, a zenetévék pedig nem győzték ismételni az I Will Alwasy Love You-t.

A tűzben edzett férfi

A rendező Tony Scott és a főszereplő Denzel Washington hosszú és gyümölcsöző alkotói kapcsolatának egyik legszebb darabja ez a kemény és feszes thriller, aminek főhőse bosszút esküszik azon gonosztevők ellen, akiktől nem tudta megvédeni a rábízott családot.

A testőr

Ha az elnököt Michael Douglas védi, akkor simán előfordulhat, hogy közben elcsábítja a First Ladyt is. Persze ettől még elsősorban testőr ő ebben a filmben, így amikor belső összeesküvés miatt veszély fenyegeti az államfő életét, a szakmai etika mindent felülír.

Sokkal több, mint testőr-filmek

Egy testőr, aki bérgyilkost véd? Vagy fordítva? A meghökkentő és mulatságos alaphelyzet a főszereplő páros közti kémiának köszönhetően igencsak szórakoztató filmet eredményezett négy éve, a most érkező folytatásban pedig a duójuk trióvá alakul Salma Hayekkel – ráadásul közben Antonio Banderas és Morgan Freeman is feltűnik, így garantált élvezetnek ígérkezik az új testőrmozi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.