Produkciós tervezőként dolgozik II. Margit dán királynő Bille August új filmjén, amit a rendező Karen Blixen utolsó regénye nyomán forgat a Netflix számára.

Az Ehrengard - Egy csábítás története című könyv alapján születő film egy mesebeli királyságban, Babenhausenben játszódik.

Az 1972-ben trónra lépett II. Margit mögött gazdag művészi pályafutás áll már: illusztrálta A Gyűrűk Ura dán kiadását és alkotásaiból több kiállítás is nyílt. 2009-ben A vadhattyúk című Andersen-filmadaptációnak ő volt a produkciós tervezője, akárcsak 2000-ben A hókirálynő című szintén Andersen mese alapján készült rövidfilmnek - emlékeztetett a The Guardian brit napilap honlapja.
 

II. Margit dán királynőForrás: AFP/Claus Fisker


II. Margit az új filmről kiadott közleményében hangsúlyozta: Karen Blixen történetei mindig felvillanyozzák, és nagyon örül, hogy részese lehet ennek a munkának.
"A dekupázsok és a jelmezek megalkotásakor igyekeztem értelmezni Blixen fantasztikus univerzumát és alig várom, hogy Ehrengard meséje életre keljen a filmben" - írta a királynő.

A Hódító Pelle című Oscar-díjas film rendezője, August közleményében kiemelte, hogy II. Margit fantasztikus dekupázsokat készített, amelyek meghatározó elemei lesznek a film látványvilágának.

Az Ehrengard című film bemutatását 2023-ra tervezik.