Kiderült: Presser Gábor miatt hagyta abba Kóbor János a gitározást

Fotó: Mudra László - Origo -
Kóbor János Omega Kóbor János halála Presser Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
December 6-án rövid, de súlyos betegséget követően elhunyt az ország ikonikus megjelenésű rockénekese, Kóbor János. Az Omega rövid idő alatt három oszlopos tagját is elveszítette, így lényegében megszűnt a hatvanéves együttes.

A zenekar tagjai tavaly még gőzerővel készültek a 2022-es nagykoncertre, amivel megünnepelték volna fennállásuk hatvanadik évfordulóját. 2020-ban azonban egy hónapon belül két zenészük, Benkő László és Mihály Tamás is eltávozott az égi színpadra, a héten pedig Kóbor János is örökre lehunyta a szemét.

A legendás rocker énekesi pályájáról a Life.hu is megemlékezett. Annak ellenére, hogy ma elképzelhetetlen Kóbor János nélkül az Omega, ő mégis majdnem felhagyott a zenéléssel. Az egyetem alatt ugyanis választania kellett, hogy a sportolásra vagy a muzsikálásra szán-e több időt. Ha nem jön közbe egy sérülés, akkor profi atléta lehetett volna belőle.

Az élet azonban úgy intézte, hogy zenéljen, ahhoz viszont, hogy frontemberré váljon, már Presser Gábor hathatós közreműködése kellett.

Lehetett volna belőle profi atléta vagy építész is, őt mégis a zene felé sodorta az élet Fotó: Mudra László - Origo

„Az egyetem vége felé dőlt el, hogy ha komolyan akarjuk folytatni a zenélést, képzett muzsikusok kellenek. Így került az együttesbe Mihály Tamás és Presser Gábor, ők konzisok voltak és remekül játszottak. Így aztán építészet helyett a zenélést választottam"

– idézi a Blikk Kóbor János egyik korábbi interjúját.

„Egy ideig Kovacsics András játszott szólógitáron, én pedig ritmusgitáron, aztán Molnár György bekerülésével a Jimi Hendrix-féle irányt követtük, ami nem tűrt meg második gitárt, végül addig lazsáltam, amíg Presser Pici azt mondta, elég nekem a mikrofon"

– emlékezett vissza az énekes a kezdeti évekre, aki így felfedte, hogy minek köszönhetően lett belőle végül kizárólag énekes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.