Újabb népszerű zenészt veszítettünk el: családja közölte a halálhírét

zenekar Michael Nesmith zenész The Monkees
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Michael Nesmith amerikai énekes-dalszerző, színész-rendező, producer, a The Monkees gitárosa és énekese. A zenész 78 évesen, pénteken halt meg otthonában. Halálhírét családja közölte a Rolling Stone magazinnal. Nesmith 2018-ban négyszeres bypassműtéten esett át.

Zenésztársa, Micky Dolenz énekes, dobos azt írta a Twitteren, hogy vigasztalhatatlan közeli barátja és zenésztársa halála miatt. Az együttest rajtuk kívül a 2012-ben elhunyt Davy Jones vezető énekes és a 2019-ben elhunyt Peter Tork billenytűs-basszusgitáros alapította 1965-ben.

Forrás: Shutterstock

A Monkees az amerikai televíziózás terméke volt: a hatvanas évek közepén egy showműsor számára válogattak össze négy fiatal, jóképű zenészt, hogy - kicsit a Beatles amerikanizált változataként - eljátsszák egy rockcsapat, a Monkees szerepét.

A sikeres televíziós showműsor, a The Monkees 1966 és 1968 között futott, a tagok szélvészgyorsasággal váltak az amerikai tinik kedvenceivé.

Az eredetileg csak egy tévés terméknek tervezett Monkees a műsor után is együtt maradt, turnézott, lemezeket készített. Hét daluk került a Billboard Top 10-es listájára, közülük három, az I'm a Believer, a Daydream Believer és a Last Train to Clarksville az első helyig jutott.

Peter Tork 1968-ban kilépett a Monkeesból, egy ideig pincérként és iskolai tanítóként is dolgozott. A zenekar a nyolcvanas évek közepén újra összeállt, ismét turnéztak és lemezeket készítettek. Davy Jones 2012-ben elhunyt, de a többiek ezután is együtt dolgoztak, még 2018-ban is megjelent egy karácsonyi Monkees-album.

A zenekar feloszlása után Nesmith hosszú és kreatív karriert kezdett, nemcsak zenészként, hanem filmek írójaként, producereként és rendezőjeként is. Több könyvet írt, médiaművészeti vállalkozást indított és megalkotott egy olyan zeneivideó-formátumot, amely elvezetett az MTV létrejöttéhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.