A nácik mesés ajánlatára nemet mondott, a szeretőkre azonban nem – 10 érdekesség a 120 éve született Marlene Dietrichről

Forrás: Collection Christophel via AFP/© Warner Bros/Warner Bros -
Marlene Dietrich díva magazin születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Harminc felett futott csak be, citromot szopogatott a forgatásokon, nemet mondott a nácik mesés ajánlatára és nyitott házasságban élt. 120 éve született minden idők egyik legnagyobb hatású dívája, akiről most egy nagy adag érdekességet olvashatsz a cikkünkben.

Kemény fegyelemben nevelkedett


Porosz rendőrtiszti családból származott, szigorú fegyelemben nevelték, és rá is egész életében jellemző volt a céltudatosság, a kemény akarat. Az édesapja meghalt egy lovasbalesetben, amikor Dietrich 10 éves volt, az édesanyja ezután is egy katonatiszthez ment hozzá.

Harminc felett futott csak be


Egészen kicsi lánykorában már a költészet iránt érdeklődött, később hegedűművésznek tanult, és csak azután jött a színésznői pálya, amelyen viszont csak harminc éves kora felett futott be igazán.

Marlene Dietrich harminc éves kora felett lett világhírű Forrás: Collection Christophel via AFP/© Warner Bros/Warner Bros

Citromgerezdeket szopogatott a forgatásokon


A forgatási rutinjához hozzátartozott, hogy mindig rendelkezésre kellett állnia mellette egy tükörnek, amiben bármikor ellenőrizhette a haját és a sminkjét. Ezen kívül két felvétel között gyakran citromgerezdeket szopogatott, hogy összehúzza a szájizmait olyanra, amit ő a legelőnyösebbnek ítélt. A csókjelenetekben pedig olyan heves volt, hogy minden alkalommal teljesen lejött a rúzsa.

Ő volt a végzet asszonyának megtestesítője


Az első igazán nagy sikert A kék angyal című német film hozta el számára 1930-ban, mely az erotikusan kivillantott hosszú lábait és a fátyolos énekhangját valódi védjegyekké tette. Csakúgy, mint a kiismerhetetlen, a férfiak szívét összetörő és őket végzetbe taszító 'femme fatale'-végzet asszonya szerepkörét, ami Dietrich egész pályafutását végigkísérte – nyilván nem véletlenül, hiszen ez állt neki a legjobban, ez állt a személyes karakteréhez is a legközelebb.

Sosem nyert Oscar-díjat


A neve rendszeresen ott szerepel a „leghíresebb filmcsillagok, akik sosem nyertek Oscart" listákon, sőt, Marlene Dietrichet még jelölni is csak egyszer jelölték: 1930-ben a Marokkó című filmért. Igaz, akkor még igencsak fiatal díjnak számított az Oscar, de vélhetően Dietrich sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó köze hozzá.

Nemet mondott a náciknak, sőt küzdött ellenük


Az 1930-as években már nemzetközi sztár volt, elsősorban Amerikában élt és forgatott. A hatalomra jutó náci párt azonban megpróbálta hazacsábítani, a Harmadik Birodalom emblematikus sztárjává tenni, ennek érdekében pedig mesés ajánlatokkal bombázták. Dietrich azonban nemet mondott, sőt 1939-ben, épp a második világháború kitörésének évében felvette az amerikai állampolgárságot is. A harcok idején pedig aktívan küzdött a nácizmus eszméi ellen: nyíltan kiállt az általa fontosnak tartott értékekért, az amerikai hadsereg külföldön harcoló csapatait pedig rendszeresen látogatta és előadásokat tartott nekik. A második világháború után nemzetközi kitüntetéssel is elismerték a tevékenységét.

120 éve született minden idők egyik legnagyobb hatású dívája Forrás: AFP

Nyílt házasságban élt.


22 évesen ment férjhez, és 53 éven át, egészen a férje haláláig kitartott mellette. Hűséges viszont soha nem volt: Gary Coopertől John Wayne-en át Kennedy elnökig számos híresség került az ágyába, nem is beszélve számos pályatárs színésznőről. Viszont igazán egyiküket sem tudta közel engedni magához, a férje ellenben mindig ott volt a számára, és tudott is a felesége ügyeiről, sőt a legenda szerint nem egyszer együtt olvasgatták a Dietrichnek írt szerelmesleveleket.

A lánya is színésznő lett


Rögtön a házassága első évében adott életet az egyetlen gyermekének, Maria Elisabeth Siebernek, aki később Maria Riva néven szintén ismert színésznő lett, olyan filmekben és sorozatokban játszva, mint a Szellemes karácsony, A vörös cárnő, vagy a Studio One.

Az utolsó évtizedeiben a világtól elvonulva élt


Az ötvenes éveitől kezdve fokozatosan leállt a színészi munkával. már csak kabarékban, énekesnőként lépett színpadra, és filmekben csak elvétve, apró szerepekben tűnt fel. A hetvenes évek után pedig már azokban sem: teljesen visszavonult élt a párizsi otthonában, mert nem akarta, hogy a rajongói öregként emlékezzenek rá. Még amikor a híres német színész, Klaus Maria Brandauer (Szabó István Mephistójának címszereplője) 1984-ben dokumentumfilmet forgatott az életéről, az idős Dietrich akkor is csupán a hangját kölcsönözte a filmhez, az arcát nem.

Párizs és Berlin is tisztelgett előtte


1992-ben, 91 éves korában hunyt el veseelégtelenség következtében párizsi lakásában. A francia fővárosban óriási gyászszertartást szerveztek neki hírességek, államfők és sok ezernyi tisztelője részvételével: majd a testét kívánsága szerint Berlinben helyezték örök nyugalomra, ahol szintén nemzeti szimbólumnak kijáró tisztelettel búcsúztatták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.