Néhány nappal a századik születésnapja előtt elhunyt Betty White

Forrás: AFP/Getty Images/Brian To -
színésznő Betty White
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány nappal a századik születésnapja előtt elhunyt Betty White amerikai színésznő - jelentette az amerikai Fox televízió.

Az Egyesült Államokban legendaként, ikonikus színésznőként számon tartott White péntek reggel, a kaliforniai Carmelben lévő otthonában hunyt el. Csaknem 70 esztendeig tartó karrierrel dicsekedhetett.
Január 17-én töltötte volna be századik születésnapját, s erre az alkalomra Los Angelesben már meg is szervezték a nagyszabású műsort az amerikai televíziós és filmvilág sztárjainak részvételével.
A People magazinnak adott, december 28-án megjelent interjújában még így fogalmazott "nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen jó egészségnek örvendhetek, és ilyen jól érzem magam ebben a korban. Makacsul optimista vagyok, ezt a mamámtól örököltem, és ebben soha nem is változtam. Mindenben a pozitívumot látom" - fogalmazott.

Forrás: AFP/Getty Images/Brian To

Betty White Chicago egyik elővárosában született 1922. január 17-én. Szülei a nagy gazdasági világválság idején költöztek Los Angelesbe, ahol iskolai színi előadásokban szerepelt, az első iskolai színdarabot maga írta. A negyvenes években már rádiós showműsora volt, és 1949-ben megkapta első nagyobb televíziós szerepét is: nem színésznőként, hanem varieté műsorvezetőjeként. Hosszú pályáján rádiókban, televíziós műsorokban és mozifilmekben szerepelt, és több könyvet is írt. Magyarországon is ismert, az Öreglányok című, hét éven keresztül sugárzott szappanopera-sorozat egyik főszereplője volt.
Huszonegy alkalommal jelölték Emmy-díjra és ötször el is nyerte a kitüntetést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.