Sikeres volt modellként és zenészként is, utólag rajzoltak neki fanszőrzetet, a labda a hobbija, és épp elcsípheted a képernyőn és a moziban is. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a negyvenedik születésnapját ünneplő Jamie Dornanről.

Nem angol!
Noha rendszeresen angolnak titulálják, és persze emlegetik a legszexibb angol színészek között, de Jamie Dornan Észak-Írországban született, és annak fővárosában, Belfastban nőtt fel. Saját magát pedig egyszerűen ír nemzetiségűnek tartja.

Fontos a labda az életében
Az Észak-Írországban oly népszerű rögbit űzte iskolásként, profi csapatok utánpótlásában is játszva. Manapság már inkább nézni szereti, ahogy mások a labdát kergetik, és nemcsak a rögbi-, de a focipályán is: állandó bérlettel rendelkezik a Manchester United hazai meccseire.

Ma 40 éves Jamie DornanForrás: Getty Images/Emma Mcintyre

Mindkét szülőjét elvesztette betegség miatt
16 éves volt, amikor az édesanyja elvesztette a küzdelmet a hasnyálmirigyrákkal szemben. Az édesapja a koronavírusjárvány áldozata lett épp az oltások megérkezése előtt, 2021 márciusában.

Modellként kezdte a karrierjét
Noha diákkorában komolyan foglalkozott a színjátszással, de nem ezen a területen kezdett először karrierbe. A kétezres évek elején az egyik legmenőbb férfimodellnek számított, olyan márkáknak dolgozva, mint a Calvin Klein, a Hugo Boss, vagy a Dior. Ugyanakkor végig megmaradt fotómodellnek, és kifutóra sosem lépett, mert meglehetősen egyedi járása van.

Zenészként is sikeres volt
A Sons of Jim nevű, folkzenét játszó együttest egy diáktársával alakították, és a koncertek mellett még saját lemezkiadójuk is volt. A banda végül 2008-ban oszlott fel végleg.

Három kislány apukája
Egy hollywoodi partin közös ismerősök mutatták be neki a színésznő Amelia Warnert, aki 2010 óta a párja, és 2013 óta a felesége. A házaspárnak három lánya született.

Ha rajta múlna, szakállas lenne
Nem szeret borotválkozni, és a hétköznapokban megtartja a szakállát. A szerepei viszont a legtöbbször simára borotvált arcot követelnek meg tőle, mint A szürke ötven árnyalatában is.

Utólag rajzoltak neki fanszőrzetet
Más vonatkozásban viszont épp a szőrhiány okozott némi munkát A szürke ötven árnyalata alkotóinak. A szexjelenetek felvételekor ugyanis Dakota Johnson és ő is testszínű, tapadós alsókkal fedték el az intim tájékokat, és hogy élethűbb legyen a végeredmény, utólag rajzoltak nekik digitálisan fanszőrzetet.

Számos másik sztárral együtt támogatja Ukrajnát
Maga Amerikai Kapitány, azaz Chris Evans szervezte azt a jótékonysági árverést, amire márciusban olyan világsztárok tettek felajánlásokat, mint Sting, Benedict Cumberbatch, Rod Stewart, Taron Egerton, Keira Knightley vagy Kenneth Branagh. Dornan is csatlakozott az akcióhoz, ami az orosz háborús invázió ukrán áldozatait segíti.

Épp elcsípheted a képernyőn és a mozivásznon is
Április 21-én debütált az HBO Maxon az Átutazó című minisorozat, aminek Dornan a főszereplője, a mozikban pedig még épp elcsíphető a Belfast, amiben a főszereplő kisfiú apját játssza.

 A Kultúra rovat további cikkei: